Munkái azokról a művészi lehetőségekről szólnak, amelyeket az utóbbi években végig próbált a lehetséges és számára leginkább megfelelő utat keresve. Dolgozott fémmel és konceptuális lightboxokat készített, melyeken a tőmondatszerű szöveg és a fény együttese a döntő.
Modellek után nézett legszűkebb környezetében: önterápiaként lényegre törő, formailag változatos sorozatot rajzolt-festett a mindig közelében látott macskáról, és ugyanígy: felvállalva a provokatív közhelyszerűséget, balatoni tájakat örökített meg Földváron.
Táblakép-festészetét is ebbe az irányba kormányozta: a tudatosan alkalmazott „bad painting” eklektikus, következetlen, festői szempontból képtelen, hibás, rontott eszközeit gátlások nélkül használta fel bizarr – és a legkevésbé sem „gyűjtőbarát” – női és férfi aktábrázolásain.
Az Idefordul címet inspiráló portré-animációk néhány másodpercre koncentrálják a látványt; a filmeken a személyiség pillanatnyi, múló feltárulkozásának lehetünk tanúi.
Kiállítása meglepő és őszinte önreflektív gesztus: arról szól, hogy mit gondol Agnes von Uray a mai festészetről, a művészi pályáról és az élet művészetnél fontosabb oldaláról.
Andrási Gábor