Időugrás 2

Hátulról megvilágított, régi negatívokon az akkori szereplők mellett egy mai alak – ott, benne a kép így már idősíkokon átívelő, a múltat a mával összekötő valóságában. Fémre nagyított, nagyméretű, 117×100 centiméteres fotókon régi fényképalakok selyemmel hímzett sziluettjei állják körül a nagyon is mai, hangsúlyozottan hús-vér női alakot. Disznóbőrre rajzolt és beléjük domborított emlékképeken figurák, régi családi élethelyzetek, a már csak képként létező idill lenyomatai – a korántsem idilli jelen kézzel fogható, tapintható, a most való világgal érintkező bőrében.

Csáky Marianne-nak a Memoartban kiállított munkáin az idő filmre, üvegre, fémre, fába, bőrbe materializálódott imprintjei jelennek meg. A művek alapja minden esetben fotó, személyes, de valahogy mégis mindenki számára ismerős dokumentum. A kérdés pedig: vajon az emlékképek megváltoztatásával, azzal, hogy „belenyúl” a képbe, mai önmagát belehelyezi önnön mai létének forrásába, saját és környezete múltjának dokumentumaiba, vajon megváltoztatható-e a történet. Ha az idősíkokat így összekötve, az ezzel az áthidalással, időugrással felszabadított képi – és tudati – térben a tekintet előtt egyszerre, egyetlen egészként jelenik meg a két végpont, jelen és múlt, akkor vajon átírható-e a múlt? És ezzel vajon átírható-e a jelen?