Az In duplo – az egyformaság látszata elgondolásakor az egyik kiinduló pontot az a felvetés jelentette, hogy milyen mértékben egyeztethető össze a tematikus kiállítás műfaja és a nézői figyelem fenntartásának kérdése? Milyen hatással van a befogadói aktivitásra egy gyorsan kódolható, egyszerűen leírható szituációs keret?
Tapasztalatunk szerint nehéz megtalálni az optimális egyensúlyt a tematikus tárlat üzenetének finom és prímér kimondása közt. Ezért a vizsgálni és bemutatni kívánt kérdéskört egy rétegzett rendszerben tesszük láthatóvá, vagy éppen hallhatóvá, egyúttal mediális különbséget téve a különböző jelentésszintek között.
A kiállítás vállalt témája: az egyformaság, ismétlődés, megismételhetőség. A témaválasztás azon a szubjektív megfigyelésen alapul, mely szerint a hazai kortárs képzőművészeti közeg több alkotójának munkáiban van jelen a megduplázott vizuális elem.
S bár e formai megoldás és a hozzákapcsolódó elméletek a művészet egyik ősi toposzaként írhatók le (mely közvetlen előzményként a technikai sokszorosíthatóság XX. századi formáinak apropóján került ismét előtérbe). A téma kimeríthetetlennek látszik, számolnunk kell kortárs jelenlétével is.
A vizuális kód tehát egyszerű: minden dupla. Azonban a könnyen leírható sémán túl, annak feloldásaként a kiállítást egy audió információs csomag egészíti ki, melyben a kiállító művészekkel készített interjúk kivonatai hallhatók.
A felvételek részletezik azokat az olykor eltérő, olykor egymáshoz közelítő szempontokat, megközelítéseket, melyek a látszólag hasonló művek alkotói motivációját jelentették. Így, míg a látvány szintjén az egyformaság dominál, szándékaink szerint az audio guide soraiból egy viszonylagos különbözőség bontakozik ki.
Az In duplo játék kíván lenni az idővel, a befogadói figyelemmel, s azokkal a megszokott sémakeretekkel, sztereotípiákkal, melyekkel egy tematikusan rendezett válogatás felé közelítünk. Ezért is él a karikatúristáéhoz hasonlítható erős gesztussal.
A megduplázott művek direkt egymás mellé rendelése révén, egy olyan felnagyított kontrasztot teremt a kiállított munkák között, melyben egy az egyformaságról szóló kiállítás karikatúraszerű portréja rajzolódik ki.
A kiállítás szeretné felhívni a figyelmet a vizsgált tárgykör összetettségére, mely az elvárt homogenitás helyett a sokféleség irányába mutat.