A Kert nem csupán az elveszített édeni állapot emlékének jelképe, hanem a visszatalálás lehetőségét is hordozza. Hiszen a kert művelése kontemplatív tevékenység, amely megnyitja az embert az isteni kegyelem felé.
A szemlélődő cselekvés – legyen az kertészet, vagy festészet – a múlt emlékképei és a jövő folyamatos elképzelései között bolyongó figyelmünket visszavezeti a jelenbe. A jelenbe, amelyet pillanatról pillanatra elveszítünk, akár az első emberpár az Édent.
Jelenlétünk kontemplációvá alakíthatja a cselekvést: ebben kitartani, pillanatról pillanatra, olyan, mint egy láthatatlan, de nagyon is valóságos kertet művelni magunk körül, a jelenlét kertjét.
Kondor Attila