Paradox módon ez leginkább azokban a társadalmakban gyakori, ahol a versenypiaci kapitalizmusnak már volt ideje mélyebb gyökereket ereszteni. Ezzel párhuzamosan az önkéntesség, a másokra – sokszor számunkra ismeretlen egyénekre – való „táv-odafigyelés” modern szokásrendszere is inkább ezekben az országokban terjedt el.
Első hallásra ez ellentmondásosnak tűnhet: egyesek javának növekedése nem a közösség más tagjainak kárára történik? Míg korábban a másokon való segítés természetes igénye a szűkebb környezetben felismert nehézségek felé irányult, ma már sok civil szervezetnek globális kapcsolatrendszere van.
Az adományozás és annak pszichológiája a központi gondolatköre Baglyas Erika Jó előre gondoljon a jövőjére! című installációjának, melyet a MOM Parkban működő Park Galéria különleges helyszínére tervezett.
A művész kiindulópontja a Kádár-korban minden háztartásban megtalálható, házikó formájú persely volt. A hely- és helyzetspecifikus installáció ezt idézi meg a kéményén keresztül perselyként funkcionáló, gyerekméretű házikóval.
A mű belsejében gyűlik az adomány, s mint oly sok más adománygyűjtés esetében, elsőre itt sem tudjuk, hogy – a saját lelkiismeretünk megnyugtatásán túl – ez kiken, mikor és milyen mértékben fog segíteni. Azonban a házikó nem szétszedhető, a benne összegyűlt pénz örökre bezárva marad, így a műalkotás részévé válik.
A szegények a szegényekért / a szegények a gazdagokért / a gazdagok a gazdagokért / a gazdagok a szegényekért feliratú kordonokkal körbevett persely-házikó mérete gondolkodásra késztet – mi az értelme egy olyan háznak, melyben nem lehet lakni?
A művész ezzel arra is reflektál, hogy sokszor olyasmit vásárolunk, mely csak külsőleg utal egy használható dologra. De vajon mi az, ami valóban szükséges? Hol húzzuk meg a határt? Hiszen az elmúlt évtizedekben a fogyasztói társadalmakban az életszínvonal folyamatos emelkedésének látszatát keltve egyúttal az igények és a kiadások is állandóan újraértékelődtek.
A repülőterek, bankok és múzeumok tereiből ismerős kordonszalagok egyrészt elválasztják a nézőt a műalkotástól, másrészt egyúttal meg is védik a tárgyat. Meggátolják, hogy odaférjünk a házhoz, csak éppen annyira engednek oda, hogy beledobjunk esetleg egy pénzérmét.
A ház formája persze egyértelmű metaforaként is értelmezhető: a különböző lakástakarék-betét lehetőségekkel, otthonteremtő hitelekkel, fiataloknak szóló fészekrakó programokkal naponta bombáznak bennünket a bankok, Jó előre gondoljon a jövőjére! és ehhez hasonló szlogenek segítségével.
A lakás, az otthon megteremtésének vágya már gyermekkorban beidegződik mindenkibe, többek között a Gazdálkodj okosan! című, generációk fiatalságát meghatározó társasjátéknak köszönhetően, mely azt sugallja, hogy a lakásra való gyűjtés életünkben prioritást kell, hogy kapjon.
A jövő azonban, ha jobban belegondolunk, egy paradoxon, csak elvben létezik; gyakorlati szinten a jövőre való gondolás a jelenben folyamatos megvonást, spórolást jelent.