Hogyan lesz a romániai korszaka után az ötvenes évek magyar művészeti életében aktív festőből absztrakt képeket alkotó emigráns művész? Kazinczy János Antal pályáját újra és újra átírta a történelem. A második világháború alatt egy bukaresti bombatámadásban pusztultak el munkái, 1956-ban pedig budapesti műtermét érte találat.
A forradalom leverése után elhagyta Magyarországot, emigrációban éjszakánként készítette színes tűzzománcait Németországban, később pedig sikeres ékszerészként kereste a kenyerét Franciaországban. Közben egyre szabadabb, kísérletezőbb festői világot teremtett. A korai figuratív munkáktól az élénk színű tűzzománcokon át a lírai, organikus és geometrikus absztrakciókig jutott.
Kazinczy kísérletező kedve élete végéig megmaradt. Festett, rajzolt, viasszal és tussal dolgozott japánpapírra, sőt olyan plexilapokra is készített kompozíciókat, amelyekben a rajzolt formák vetett árnyéka is a mű részévé vált. Munkáiban a szürrealizmus, a keleti kalligráfia, a mitológia és a természet motívumai találkoznak.
Bár munkái a Magyar Nemzeti Galéria, a Fővárosi Képtár és a párizsi Musée d’Art Moderne gyűjteményében is szerepelnek, Kazinczy János Antal neve a szélesebb magyar közönség számára ma is alig ismert. Pedig már életében kiállított Münchenben, Párizsban és Stockholmban, Magyarországon pedig többek között az Ernst Múzeumban, a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeumban és a kaposvári Vaszary Képtárban találkozhattak műveivel.
Az Inda Galéria 2024-ben kezdte meg Kazinczy életművének átfogóbb bemutatását. A sorozat első két kiállítása különböző alkotói korszakaira koncentrált, a harmadik, záró tárlat pedig már a művész kapcsolatrendszerét, művészeti, szellemi közegét is felvillantja.
A festő mintegy harminc alkotása mellé két közeli művészbarátja, Lossonczy Tamás, a magyar absztrakt festészet egyik úttörője, Rozsda Endre, a magyar–francia szürrealizmus jelentős alakja és Bálint Endre, a magyar avantgárd egyik iskolateremtője néhány munkája kerül.
A kiállítás másik különlegessége, hogy önálló termet kap Kazinczy János Árpád, a festő fia. A fiatalabb Kazinczy édesapja alkotómunkájában is gyakran közreműködött, ma az életmű gondozója, ő maga pedig szobrokat, asszamblázsokat és fali objekteket készít. Az apa és fia műveinek találkozása két generáció történetét is elmeséli: mindkettejük életét meghatározta az emigráció, az országok közötti mozgás és az újrakezdés.
A kiállítás érdekes kérdése, hogy hogyan alakítja át egy művész munkásságát a politikai környezet változása. Kazinczy az ötvenes években a szocialista realizmus elvárásai mellett dolgozott, aminek – akkori kritikusai szerint – nem tudott eléggé megfelelni. Az 1956-os forradalom idején az eseményekre közvetlenül reagáló alkotásokat készített, köztük a ledöntött Sztálin-szobor maradványait ironikusan megjelenítő Csizma tér című festményt.
Az emigráció után festészetében a korábbi figuratív ábrázolást egyre inkább felváltották az élénk színek, a játékos formák és az absztrakt kompozíciók. Művészetében látványosan megjelent az a szabadság, amelyet a korábbi politikai és művészeti környezetben nélkülöznie kellett. A korai realista festményektől a későbbi színes, absztrakt kompozíciókig vezető út egyben a személyes szabadság keresésének története is.