Kibontott táj

Retrospektív

2007. december 14. – 2008. február 24.
MegnyitóOpening: 2007. december 13. 18:00
MegnyitjaRemarks by: Mélyi József
KurátorCurator: Sturcz János
Bukta Imre a kortárs magyar képzőművészet emblematikus alakja. A Heves megyei Mezőszemerén él, az egri Eszterházy Károly Főiskola vizuális művészeti tanszékének oktatója. Autodidakta képzőművész.

1978 óta műveivel folyamatosan jelen van hazai és a külföldi kiállításokon. 1987-ben Smohay-díjat, 1989-ben Munkácsy-díjat, 1997-ben érdemes művész kitüntetést kapott. 1980-ban, 1988-ban és 1999-ben részt vett a Velencei Biennálén. Számos munkája jelentős köz- és magángyűjteménybe került. Többek között a bécsi Albertinában, az aacheni Ludwig-gyujteményben, a budapesti Nemzeti Galériában és a debreceni Antal–Lusztig-gyűjteményben is találhatóak Bukta-művek.

A Kádár-rezsim idején Bukta művészetét csípős humor, a hatalom által előírt szabályok áthágása, kifigurázása és groteszk szemlélet jellemezte. A rendszerváltozást követően megváltozott tárgyainak jelentése. Művészete mind személyesebb lett, mind több és nyíltabb életrajzi utalást tartalmaz, a korábbi szarkazmus helyét érzékeny líra és az emberi hibákkal szembeni megbocsátás veszi át.

A kilencvenes évek közepétől az életteljesség benyomását keltő, modellszerű szituációk jelennek meg installációiban, melyek közül különösen jellemző a falu egészét jelképező utca-metafora alkalmazása. Az utóbbi években a könnyű anyagokból épített, mégis monumentális installációk mellett nagyobb hangsúlyt kaptak a festmények, melyeken – a rendszerváltozással kapcsolatos kérdések okán – újra előkerül a korai munkákra jellemző szociologikus szemléletmód, a társadalmi problémák, a szegénység, a röghöz kötöttség megjelenítése. A megalázottakkal, kifosztottakkal szembeni együttérzés mellett megőrződnek a saját közösségét kritizáló és groteszk elemek is. Kibontott táj

Bukta Imre első retrospektív kiállításán az alkotó több mint harminc évre visszatekintő művészi pályáját kísérhetjük végig. A kiállítótéren belül alapvetően műfajok szerint csoportosítva jelennek meg a művek: festmények, grafikák (újraépített, rekonstruált) installációk és videó-munkák. A műfajok közötti legfontosabb kapcsolat a vidékiség témája, az ember és táj kapcsolatának művészi problematizálása. Unikálisak azok az újraépített installációk, amelyek többségét Magyarországon eddig nem láthattuk, s azok a nyolcvanas években készített munkák is, amelyet akkor betiltottak.