A kiállító művészek átlépték a bűvös 35-ös korhatárt, amelyre az újdonságorientált és egyre meghatározóbb műkereskedelmi piac épít. Ők mostantól elesnek a – piaci versenyhelyzettel párhuzamosan – fellendülő támogatói szféra pályázati struktúrájának lehetőségeitől (egyes díjak, ösztöndíjak). A senior tagok így bizonyos értelemben kiöregedtek egy rendszerből, de nem öregedtek bele egy másikba, ez az egyszerre kint és bent, valamint a se kint, se bent állapot egy rögtönzött kiállítási helyzetet hozott létre, amelyre a kiállítók öniróniával reflektálnak: nem magukra a művekre helyezik a hangsúlyt, hanem a kihelyezés (ki-állítás) és a befogadás folyamatára. A kiállítás elsősorban nem a szakmai közeggel kíván kommunikálni, a kortárs művészet számára részint érintetlen területeket céloz meg.
Éppen ezért tizenkét 36 éves művész úgy döntött, másképp mutatják be műveiket: 2009. november 17.-től 3 héten át különböző külső – művészeti és nem művészeti – helyszíneken láthatjuk alkotásaikat. A kiállítók kisebb hányada képzőművészeti kontextuson belül maradva olyan múzeumokban, gyűjteményekben találta meg művei átmeneti helyét, ahol eddig munkájuk még nem szerepelt. Kokesch Ádám a finnország Nykarleby Swedish School of Arts-ban, Huszár Andrea a New York-i Trans Art Area-ban, Alexander Schikowski az MTA Képtárában állítja ki egyik festményét, Ötvös Zoltán pedig Spengler Katalin – Somlói Zsolt gyűjteményének kölcsönzött.
A művészek nagyobb hányada azonban kilép a képzőművészeti közeg intézményrendszeréből, és más, a művészeti színtéren kívül eső helyszíneket céloz meg. Orbán György a volt FKSE titkárának portréfotóját akasztotta az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) főosztályvezeto-helyettesének, Boros Géza irodájának falára. Szira Henrietta videója a Duna Televízió épületébe, Kiss Éva Emese műve a Pedagógiai Múzeumba költözött, Rutkai Bori a Székesfehérvári Öreghegyi Közösségi Házban mutatja be Acsora címu videófilmjét.
Meglepő helyszínre esett Tibor Zsolt választása, aki a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. Kegyeleti Múzeumában helyezte el 3 részből álló grafikai sorozatát. Lénárd Anna apróhirdetést adott fel, melyben Hasznossági elv című, falra applikálható, zúzott pénzből készült installációjának keresi ideiglenes gazdáját.
Két művész kérelmét pedig elutasította a megkeresett szerv, Varga Rita a Rendőrség-történeti Múzeumban szerette volna kiállítani a „Zsanett-ügy”-re (az utóbbi években sokat hallott E. Zsanett megerőszakolása körüli botrány) reflektáló installációját, melyet az intézmény végül nem fogadott be. Baglyas Erika műtárgy kölcsönadási kísérletét pedig (Relax című fakírpad) a Budapesti Értéktőzsde Zrt. utasította el arra hivatkozva, hogy a közelgő rendezvényeik miatt a művet nem tudják az őt megillető helyen kiállítani.
A Stúdió Galériában a múzeumi (gyujtő, rendszerező, katalogizáló) gyakorlatot követve csak a művek dokumentációja jelenik meg múzeumi leírókarton és fotóreprodukció formájában. A művészek kisajátították a múzeumi struktúra eszközrendszerét: dokumentálnak, tényeket, adatokat rögzítenek, és objektív tárgyleírást közölnek, majd az archiválást követően raktároznak. Ehhez olyan (külső) helyszíneket választottak, amely nem zárja el (lehetséges) közönségétől a művet.
A Kint vagyunk című kiállítás idejére 12 szándékos kölcsönbe adás valósult meg: a művek kéretlenül kerültek ideiglenes helyükre, a kérés nélkül kölcsönbe kapott alkotások a kortárs művészet territóriumából kihelyezetté (kiállítottá) az ideiglenes raktárukban (nézetté és) befogadottá váltak. A szerepeltetni kívánt művek ez alkalommal nem bejutni akartak a kiállítótérbe, hanem kijutni onnan.