“Vissza akarok térni a régen elhagyott szülői házba, hogy még egyszer, utoljára a hatalmas, Dunára nyíló ablakhoz állva nézhessem az vízen tükröző aranyszínű napfényt.” Ez a vágyakozás áll a Kockavető, az emlékezet és a véletlen által formált fotográfiai zarándoklat középpontjában.
A Budapest Fotográfiai Ösztöndíj támogatásával megvalósított projektben szüleinek nagyon fiatalon való elvesztését dolgozza fel Bartha Máté a hátrahagyott fényképek, rajzok, naplóbejegyzések és visszatérő álmainak vizsgálata mentén. Ezeket a töredékeket útikalauzként használva járja be szülővárosa minden kerületét, hogy egy új, múlt és jelen határán álló személyes mitológia építésére tegyen kísérletet.
A fotográfus útja kockadobás által irányított játékként bontakozik ki kerületről kerületre. A véletlen által meghatározott helyszíneken pedig az archív anyagokkal összefonódó, gyerekkora óta lejegyzett álmaiból – amelyben a néma várost elnyeli az árvíz, vagy egy sötét bérház végtelen folyosóin bolyong – kiindulva készíti képeit.
A maga módján próbál értelmet adni a vele történteknek, a szétszórt emlékek közt új kapcsolatot teremt, a várost orákulumként használva mintázatot keres a sors látszólagos önkényében. Az út abban a rég eladott lakásban ér véget, ahol gyermekkora kezdődött és ahol szülei élete véget ért – nyomon követve a láthatatlan szálakat, amelyek az emlékeinket örökre összekötik a hellyel, ahol megszülettek.
“Kísérjenek kedvenc dolgaim, a reggeli köd, a busz ablakán beszűrődő napfény, és az emberek, akiket annyira szeretek, miközben alámerülök titkos városomban. Rajzolja ki a véletlen az utamat ezúttal is, ha már a kezdetektől fogva velem volt.”