A „Kóda” című kiállítás Dezső Tamás három legfrissebb, az utóbbi fél évben keletkezett munkáját mutatja be: egy nagyméretű, három részes szénrajzot, egy fotográfiát és egy kollaborációban megvalósult elektroakusztikus kompozíciót.
A művek az alkotónak az antropocén létállapottal kapcsolatos vizsgálódásait folytatják, abba a kontextusba illeszkednek, azokat a kérdésfeltevéseket folytatják, vagy éppenséggel radikalizálják, amelyeket korábbi, „Hipotézis: Levél minden” című kiállításán bemutatott művei, műegyüttesei körvonalaztak.
A három különböző médiumon, a rajzon, fotón és a zenén keresztül Dezső egy konkrét, földrajzilag is behatárolható terület, a sierra nevadai hegység bizonyos értelemben az emberi léptéken, értelmezhetőségen túllépő eseményeihez, katasztrófájához, azokhoz a szuper-erdőtüzekhez, vagy ahogy a szakirodalomban meghonosodni látszik: megatüzeihez, azok következményéhez fűz mélyen érintett, személyes széljegyzeteket.
Perspektívája sajátossága azonban, hogy személyes érintettsége éppen e személyesség, pontosabban az antropocentrizmus háttérbe szorítása, leküzdése ellen dolgozva mutatja fel a nem emberi létezők, a fák és madarak pusztulásának egész felfoghatatlan, és igazából soha – komolyan, részleteiben, pusztán deklaratíve – az emberi fókuszba nem kerülő, nem meg-és átgondolt, számba nem vett dimenzióját.
Az alkotó bizonyos értelemben hangot, formát próbál adni annak az egyébként nem néma dimenziónak, létezőknek, amelyeknek a hangját, létezését az ember alapvetően (háttér)zajként, a saját világához képest kevésbé lényegesként, marginálisként, semmisként érzékeli.
Dezső Tamás kódája a világállapotunkhoz fűzött egyszerre tárgyilagos, objektív, egyszerre személyes, szenvedélyes és érzéki, az alkotó munkásságában új utakat nyitó, új médiumokkal kísérletező koncentrált és nagy odafigyelést, lelassulást igénylő függelék, zárszó.