Erhardt Miklós és a MOME Vizuális Kommunikáció Tanszék hallgatói arra igyekeztek választ találni, hogy milyen módon hozható létre olyan, kollektív művészi reakció egy adott tematikára és kiállítótérre, illetve a tér által képviselt kontextusra, elsődlegesen háttérdizájn és installációs elemek használatával, amelynek célközönsége a kortárs művészet és az intézménykritika területén nem otthonos, a környezettel futólag elkötelezett, de az adott korlátok közt valóban kíváncsi járókelő. Egy kiállításdizájn workshop keretében körbejárták a galéria és a kiállítás-sorozat történetét, bejárták a teret, majd belekezdtek abba a küzdelembe, amit a közös (és alapvetően céltalan) kreatív munka mindig magával hoz.
A galéria történetének és jelen helyzetének megközelítéséhez Csokonai Vitéz Mihály vígeposza az inspirációs vezérfonál. Dorottya, nem találván urat (üzemeltetőt) magának, kis performansszal igyekszik lendületbe hozni a sorsot: egy éjjeliedényből és emlékeiből installációt épít, majd a hajfürtökből, táncrendekből, bolhákból és mirtusz-koszorúkból rakott máglyát kéngyertyákkal meggyújtja, kártyát vet, és erősen fogadkozik.
Ámor ezt hallgatta, nevette, és jelűl
Egy kisded mennydörgést durranta balfelűl,
Mellyre az áerbe magát felemelte
Éris, s az áldozat tüzét elpeselte.
(Csokonai Vitéz Mihály)