Vannak jó és rossz kritikus pillanatok az életünkben, amelyeket meg kell tanulnunk átvészelni, például a gyermekvállalás, a házasságkötés, vagy éppen tőlünk függő szeretteink halála.
A halál az élet természetes része, amellyel mindannyian elkerülhetetlenül szembesülni fogunk. Választhatjuk, hogy nem veszünk róla tudomást, vagy szembe nézünk a kilátásba helyezett lehetőséggel és elgondolkodunk rajta. A halál olyan tükörként szolgál, amely az élet teljességére reflektál.
A halál jelenségével való személyes találkozáson túl Zahra Fuladvand a rituális szertartások társadalmi aspektusát kutatta a Magyar Képzőművészeti Egyetemen folytatott DLA tanulmányai során (2017-2022). Iráni művészként számára a temetési szertartás eszköz, mely arra szolgál, hogy feltárja és artikulálja a közte és mások, valamint közte és a halál közötti kapcsolatokat. Ez a nyelv – szemben a biológiai kommunikációval – az ősi gesztusoké, amelyet az emberiség a történelem során az általunk rituálénak nevezett összetett mintákká alakított.
A kiállításon bemutatott fotósorozat és videódokumentáció a „Sötétség a születés előtt és a halál után” című performansz eredménye, amely az Artus Stúdióban volt látható az „Unseen…Unheard…Unspoken” kiállítás részeként 2019 májusában. Ezt az előadást egy iráni temetési szertartás ihlette.
Ezt követően Fuladvand 2020-ban Dr. Csanádi Gábor segítségével három vizuális panelt és három történetet alkotva új narratívát dolgozott ki a halállal való találkozásról és érzékelésről „Én, a halál, a rituálé” címmel, melyet a Három Hét Galériában állított ki 2020-ban.
Most, majdnem öt év elteltével, a „Lányom / Én / Anyám” című performanszban egy új réteggel bővül a téma kontextusa.