A kiállítás egy vonalból áll, mondhatnánk túlzón, de nem igaztalanul. Ez a vonal áthúzódik a téren, az egymást követő termekben hosszú ideig nem történik semmi, ami elég ahhoz, hogy gyanút keltsen: valamit elmulasztottunk.
A vonal látható, a realitás azonban teret enged a láthatatlannak, ami a valóság. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, figyelemre, lelassulásra, időre van szükség. A vonal végül, a várakoztatás után az utolsó teremben elszabadul, megsokszorozódik és rajzokká alakul.
Szíj Kamilla rajzoló, munkaeszköze a vonal. Munkáiban egy meghatározott gondolati rendet követve vonalakat képez, strukturál, szabályokat hoz létre és követi a szabály nyomán születő, alakuló formákat, maga is a rajzolás folyamata közben értelmezve az alakuló rendet.
A téren átfutó vonal radikális redukció, amellyel figyelmünket egyetlen jelenségre irányítja, a látvány mögül kitűnő láthatatlanra. Ez ugyanis, paradox módon, ott vibrál a szemünk előtt. A statikusnak tetsző vonal valójában mozog. Valószínűleg máskor is így tesz, tudhatjuk ezt Hérakleitosztól vagy a kvantumfizikából, ez a mozgás azonban csak nagyon speciális körülmények között látható – mint amilyen például egy kiállítás.
A vonal és az árnyéka között van az ismeretlen. A feltételezések tere, amelyet tudományos képzetek, világmagyarázatok, megérzések, víziók – és még sok minden más – tölt ki. A művészet otthonos itt. A korai modernizmus egyik legismertebb képzőművésze és elméletalkotója, Kazimír Malevics a művészetben szükségszerűen megtörténő változások generálóját száz évvel ezelőtt „lappangó elemnek” hívta, amely felforgatja az érvényes szabályokat, majd az új rendben meghatározóvá válik.
A gyorsuló időben állandóságot képző, sokak által sokféleképpen leírt mozgató lényegénél fogva nehezen megragadható, inkább érezhető, mint tudható. A lappangó elemek egymást váltják, az ellenállásból norma lesz, majd ismét befurakodik valami új, így marad mozgásban minden. Ezt a folyamatot vizsgálja Szíj Kamilla érzékeny figyelemmel ̶ az ellenállás és a struktúrákba rendeződés dinamikáját, a láthatatlanul jelen levő kibontását: a lappangó elem működését.
A „lappangó” elem interpretatív fordítás, a Malevics „Tárgy nélküli világ” című művét (Corvina 1986) fordító Forgács Éva szép szava. A fordítás alapjául szolgáló, az orosz eredetit követő német kiadásban (Florian Klupferberg Verlag, Mainz, 1980) – ahogy az angol kiadásokban is – az “addicionális” szó szerepel.