„Számomra váratlan a meglepetés: hangulatok és érzések bukkannak elő bennem. A korábbról ismert analizáló vizsgálódások, nyelvi és experimentális kutatások után maga a KÉP jelenik meg elottünk. A megnyilvánuló kép, ami fényképezőgéppel készült. Felidéződik a festészet, a képiség hagyománya, a kompozíció fogalma, a perspektíva- és színtanok. Ezekről a fényképekről süt a huszadik század avantgardizmusa, a kubista festészet, Schwitters kollázsai, a ready made paradoxona, a metafizikus festészet melankóliája, sőt még a konstruktivista és pop képépítési módok is. Képzeletbeli múzeumunk közös, rejtetten jelen van, belevéste magát szemünkbe, – nem képzavar! – és agyunkba. Attila mintha mégsem akarna újítani, csupán az elődökhöz hozzáfűzné megjegyzéseit. Hagyja érvényesülni szemléletét, hagyja képeit a hagyomány által átitatni.”
Lengyel András
