A művészettörténeti kutatások szerint a Fekete négyzet 1915-ben készült. Malevics ante-datálásait, melynek oka az akkori művészetpolitika, – csak így volt lehetséges, hogy műveit kiállítsa – ugyanannyira a valóság részének tekinthetjük, mint a művészettörténeti kutatások eredményeinek valóságát.
Úgy emlékezünk Malevicsre, hogy egyetlen eredeti Malevics mű sincs ezen a kiállításon, csak a Fekete négyzet nagyított másolatával találkozunk. Ez az egyetlen mű, mely erre a felvonulásra készült, az összes többi műalkotás, illetve dokumentáció az elmúlt 30 év terméke.
Sokkal több Malevics-reflexió született ebben a harminc évben, – és előtte is -, mint amennyit most képesek vagyunk felvonultatni, szinte minden műfajban, ezen a tárlaton festészet, grafika, fotó, plasztika, animáció, videó, vers és (az élet hozta) akció dokumentációja látható.
Nemcsak Magyarországon figyelhető meg a Malevics-reflexiók elterjedése, hanem egész Európában, főleg a környező országokban. Kazimir Malevics az a művész, aki végleg szakított a képzőművészet ábrázoló-mimetikus előadásmódjával, és létrehozta a szuprematizmust, melyen a tiszta érzet/érzékenység szupremáciáját értette.
Korunk tézistelensége miatt sok művész fordul vissza régi állításokhoz, természetesen átértelmezve, személyessé téve, aktualizálva, variálva, sokszor formailag kisajátítva. A malevicsi elképzelés az ember felszabadítása volt, az embernek járó boldogság és szabadság elvárásával, és hogy nem létezik más valóság, csak az érzékenység.
Az univerzális harmóniára való törekvés, és az embernek az univerzális rendszerben való feloldódása Malevics művészetének legfőbb üzenete. Ez az elképzelés napjainkban elveszni látszik, mégis sok művész a malevicsi művészetet és filozófiát tartja kiindulópontnak ahhoz, hogy alapvető létkérdésekről gondolkodjon, mert mindezek ellenére a művészeknek és a műalkotásoknak van egy olyan „tulajdonsága” a modernitásban és a posztmodernben, hogy „úgy beszélnek a világ dolgairól, ahogy a világ dolgai eltűnnek, illetve, ahogy a világ dolgairól való beszéd eltűnik.” (Erdély Miklós)
Malevicset saját korában nagyon kevesen értették meg, és fogták fel jelentőségét. Ennek egyik oka, hogy az őbelőle is táplálkozó gyakorlatias, praktikus művészet – konstruktivizmus, Bauhaus – eltakarta művészetének lényegét, és Malevics geometrikus rendszerét filozófiájától leválasztva vette birtokba.
Malevics – Duchamp mellett – a modern művészet legjelentősebb alakja, e két művész a forrása a konceptuális művészetnek, és a konceptuális művészet az az átmenet, melyen keresztül a posztmodern kibontakozott a modern paradigmából. Az 1945 utáni művészek hivatkozási alapja nem a klasszikus avantgard nagy mesterei, hanem a nagy különcei, kívülállói, mint Malevics és Duchamp.
Malevics a művészet fogalmi átértékelésén dolgozott, és egy új világképet bontakoztatott ki belőle, de nem vetette el a művészetet. (Szombathy Bálint) Malevicstől kezdve egy kibővített művészet-fogalom lép színre. „Az emberek nagy többsége úgy ítélte meg a tárgyak hiányát, mint a művészet végét, és nem ismerte fel azt a nyilvánvaló tényt, hogy az érzékenység lett formává.” (Szuprematista kiáltvány)
Érdekes kérdés a Malevics-reflexiókkal kapcsolatban, hogy átértelmezik-e Malevics munkásságát? A művek mindig azokra a kérdésekre adnak választ, amelyeket mi, esetleg egy másik mű tesz fel nekik. Kölcsönhatásról beszélhetünk, minden új mű párbeszédbe lép a korábbi művekkel, és ennek a párbeszédnek a révén nemcsak az új mű értelmezhető a régebbiek fényében, hanem ezek a művek újraértelmezik a megelőzőeket is.
Farkas Viola