„… az általunk ismert végességet a legnehezebb felfognunk, miközben felettébb biztosnak tetszik, hogy a számunkra elképzelhetetlen végtelenség létezik. „
Az életnek minden formáját folytonos mozgás kíséri, minden mozgásban van, és állandóan változik. A mozgás ábrázolása a képzőművészetben, a síkon, a statikus kép ellenében a modern művész számára jelentett kihívást. A futurizmus, a kubizmus a 20. század elején már kísérletezett a sík megmozdításával.
Sebők Éva egyenesen a futurizmus atyja Boccioni arcképének ábrázolásával kezdte pályáját. Ez a sorozat azonban nem portré volt, hanem a fotórealizmus sajátos formája, mozgás közben elmosódott állókép fotóról. Boccioni mint példakép aztán átadta helyét egy látszólagos teljes absztrakciónak.
De valóban erről van szó? Ha fotórealizmusról beszélünk valószínű, hogy művészi fotókra, családi fényképeinkre, magazinjainkban megjelenő figurális, ábrázoló jellegű fotókra gondolunk. De léteznek a fotórealizmusnak egyéb dimenziói is.
Műholdas felvételek készülnek a világegyetemről, az égboltról, a Föld „fényeiről”, elektromikroszkopikus felvételeket láthatunk sejtekről, baktériumokról. Ha szemmel alig érzékelhető is ez a folyamat, ezek a természeti és kozmikus jelenségek éppúgy folytonos mozgásban vannak, mint a látható élő szervezetek.
A pontos érzékelés számára végtelenbe vesző bolygókat, csillagokat szabad szemmel apró fénypontokként fogjuk fel. A kinagyított sejtekről kiderült, hogy kör alapformában léteznek. Sebők Éva ezt a két dimenziót választotta ki grafikai, festészeti és az ezzel összefüggő optikai vizsgálódásaihoz…
Muladi Brigitta