Panelvilág

Budapest Fotográfiai Ösztöndíj beszámoló kiállítás

2023. február 23. – június 3.
MegnyitóOpening: 2023. február 22. 18:00
MegnyitjaRemarks by: Csanádi Gábor
KurátorCurator: Csizek Gabriella

„1 millió 656 ezer. Ennyi embert élt a 2011-es népszámlálás adatai szerint bő egy évtizede panellakásokban… minden hatodik itthoni magyar. Én voltam az egyik hatodik.” – írja Somorjai Balázs.

Ebből a személyes indíttatásból készült Panelvilág című fotósorozata portrék és enteriörök különös egybeszövése. A beszélgetéseken alapuló, átgondolt, majd megrendezett és bevilágított térben készült képek a személyiség több oldalát és a privát teret együtt, illetve azok egymásra hatását is megjelenítik. A megrendezettség és a fényhatások lehetőséget teremtenek a fontos mozzanatok kiemelésére és sűrítésére. Az így létrehozott erőteljes színvilág is komoly szerepet kap a bemutatott személyről szóló állítás képi megfogalmazásában.

A széria egyes darabjai önmagukban is értelmezhetőek, de valójában együtt képesek annak a különös, szerethető sokféleségnek a bemutatásra, ami a fotósorozat célja.

Portréalanyaiban közös, hogy mindegyikük valamelyik budapesti lakótelep egyik lakásában teremtette meg saját, mindenki másétól különböző otthonát. Az épített egyformaság pedig csak alapul szolgált ezeknek az egyéni világoknak a létrejöttéhez, amelyek egyenlakásból egyedi otthonná váltak, megcáfolva azt a feltételezést, hogy a lakótelepek sivársága nemcsak az épületek külső megjelenésében látható, hanem az azokban lévő lakások belső tereit is jellemzi. A képek egyértelműen megmutatják, hogy ezek a privát terek az eltérő személyiségek függvényében rendelkeznek saját karakterrel. Az ember szükséglete és képessége, hogy közvetlen környezetét a saját arcára formálja, még ha ebben a nagyléptékű, monoton szürkeségben is él.

Somorjai fotósorozatait, ahogy az alkotó megfogalmazza, „a valóság inspirálja” és ez ebben az esetben is tetten érhető. Az „egyik hatodik” kíváncsi lett a személyes életterén egy lépéssel túl lévő valóságra, azokra, akik hasonló körülmények között élik mindennapjaikat, akik a panel adta lehetőségeket formálják saját otthonná. Őket örökítette meg éveken át.

Csizek Gabriella