Pont, vonal mozgásban

A kiállításon olyan művek kerülnek meglepő, de érvényes kapcsolatba egymással, amelyek még sosem szerepeltek együtt. Például Barcsay Jeno késői sötét képei és Bódy Gábor kísérleti filmje, Erdély Miklós „szent vonala” és Haász Katalin önmagába visszatérő kettős íve, Haraszt˙ István mágneses pontjainak vándorlása és Ladislav Galeta filmkockáin az ugráló labda fáradságos stabilizálása.

A résztvevő művészek munkáiban van valami közös a lényeget tekintve, még akkor is, ha a műfajuk, stílusuk, technikájuk szerint igen távol állnak egymástól. Mindegyik a vizuális művészetek alapvető egységeivel dolgozik, az elmozduló pont idejével és emlékével, a valós vagy virtuális vonal születésével, a nem ábrázolásnak alávetett vonal szinte végtelen és rendszerezhetetlen lehetőségeivel.

A kiállítás felveti az elementaritáshoz visszatérés gondolatát, de nem tesz egyenlőségjelet a különböző művészi szándékok közé és nem törekszik minden elképzelhető lehetőség bemutatására. A rokon műveket sem igyekszik párba állítani, ezt a néző figyelmére bízza.