Printed Matter 1971-1981

2020. november 4. – december 4.
MegnyitóOpening: 2020. november 3. 17:00
A kiállítás Tót Endre nyomdai eljárásokkal létrehozott, illetve azokhoz szorosan kapcsolódó – nyomtatványokat kisajátító és eltérítő, vagy tipográfiai jellegű – alkotásaiból mutat be válogatást.

Ezek a művek betekintést engednek Tót Endre a festészettől a konceptuális művészet, illetve új médiumok (mail art, xerox, akció, bélyeg, pecsét) felé való elfordulásának és elköteleződésének folyamatába, demonstrálják az életművet meghatározó „ideák” – Örömök, zer0, Esők – megjelenését, és a művész nemzetközi networkbe való bekapcsolódását is követhetővé teszik.

A művész korai szöveges közlései, konceptművei közül olyan darabok szerepelnek a kiállításon, mint az Örülök, hogy ezt a mondatot lenyomtathattam 1971-ből, vagy a Valahol itt a mosoly 1972-ből. Előbbi Tót első, a korabeli cenzurális viszonyok miatt illegálisan létrehozott nyomdai munkája, egyúttal az első Öröm-darab. Utóbbi a Tót számára meghatározóvá vált hiány-probléma korai megnyilvánulása, ahogy első művészkönyve, a My Unpainted Canvases (1971), illetve az 1974-es Night Visit to the National Gallery esetében is a jelenlét és a távollét kérdése a meghatározó.

A mára a műfaj klasszikusainak számító két kiadvány mellett a kiállítás bő és széles körű merítést mutat be az alkotó művészkönyveiből a Magyarországon szerzői kiadásban, szamizdatként készült, számozott nyomtatványoktól a hetvenes évek közepére egyre inkább meghatározó nemzetközi avantgárd kiadóknál megjelent könyvekig, egészen a Rainer Verlagnál 1981-ben megjelent két kiadványig (Book of an Extremely Glad Artist, illetve Very Special Drawings).

A könyvek között a kiállítás olyan, egyedi darabokat is szerepeltet, mint amilyen az alkotó 1971 és 1976 között készült művészpecsétjeit őrző füzet.

A kiállítás kapcsán készült interjúban Tót Endre maga beszél a nyomdatechnika munkásságában betöltött szerepéről, illetve a művészkönyvek készülésének történetéről. Az esemény részeként a DEPOSIT zine 150 számozott példányban zine-t jelentet meg a bemutatott művekből válogatva.

A kiállítás az acb Galéria, az ISBN könyv+galéria és a Neon Galéria együttműködésében valósul meg.