Az építészettörténetben már az antikvitás óta nagy hagyománya van a fantáziarajzoknak.
Makovecz Imre rajzai azt a konfliktust tárják elénk, mely az alkotó fantázia és a megvalósítás lehetőségei között húzódnak. A kettősség nemcsak ezekre a tervekre igaz. Éppen a rajzok különös, álmok és konkrét tervek közötti átmeneti jellege leplezi le azt, hogy Makovecz épületei maguk is a lehetséges és lehetetlen világ határán épülnek. Karl Blossfeld fotógyűjteményének tanulmányozása után Makovecz rajzaiban felhasználta a növényi rügyek, a kibomló levelek és virágok motívumait. A rajzokon a növényi vegetáció elemei szemléletesen tükrözik a természetben rejlő formaerőket és azok szépségét. A kinagyított növényi motívumokat organikus formaként alkalmazva komponálta bele az építészeti struktúrába. A természet sokféleképpen behatol az épületbe, táj-jellegű helyzeteket teremtve vagy csak egy-egy motívumával, eleven faként, amely szervesen beleépül a szerkezetbe, vagy kinyilatkoztatja szem elől rejtett tulajdonságait: a föld alatti rétegek anyagát és jellegét, ősidők geológiai mozgásait őrző karakterét.
