Csató József legújabb festményei egy eddig rejtett világba engedik be a nézőt, oda, ahol a részletek, a jelentéktelennek tűnő mozzanatok kerülnek középpontba. Az általa létrehozott, jellegzetes képi világ most olyan nézőpontból enged betekintést, ami egyszerre ismerős és bensőséges, mégis új és izgalmas.
Új sorozatának képei Gabriel García Márquez mágikus realizmusát idézik: az első pillantásra mindennapinak tűnő elemek a szemünk láttára öltenek szürreális, álomszerű formákat. A hétköznapi jelenetek így tudnak játékos módon megelevenedni előttünk, belehelyezve a nézőt egy olyan mágikus világba, amely egyszerre ígér komfortot és izgalmakat.
Ezúttal a nagy narratívák elhalkulnak, és azok darabjaira szedett pillanatait látjuk: egy távoli hegycsúcs, egy magányos növény, vagy éppen egy bensőséges pillanat textúrája elevenedik meg. Csató képeit gyakran gazdag színekkel és textúrával megfestett függönyszerű drapéria keretezi, ami akár a kiállítás címében szereplő sátor csak félig nyitott ajtajára is utalhat, illetve egyfajta cirkuszi, színpadi jelenetet idéz. Ez a gazdag színekkel és textúrával megfestett drapéria valami titkot sejtet, valamit, ami eddig rejtve volt és most mégis lehetőségünk van betekinteni a részletekbe.
A darabjaira szedett jelenetfoszlányok összeillesztéséből született mozaikszerű művei tovább erősítik azt az érzést, hogy Csató emblematikus formakészletéből építkező világa folyamatosan képes átalakulni, átváltozni. Mozaikszerűségük azt feltételezi, hogy elemei nem állandók, hanem időlegesek, ezáltal a percepciónk is csak átmeneti, amelynek adaptálódnia kell a változás lehetőségéhez.