Szatmári Gergely eddigi sorozatait is áthatotta a figyelemnek az a minősége, amely a felszínen túli, jelentésteli mélységekbe irányul.
Ez a rácsodálkozásból fakadó, türelmes odafordulás rétegzettebb vizuális tapasztalatot hoz számára és válik jelentésteli fotográfiává alkotói tevékenységében. Kitartó „letapogatási” folyamatának az eredménye a képfelületen megjelenő sűrű vizuális leírás, amelyben maga a képkészítés technikai mikéntjét meghatározó alkotói döntés is jelentéshordozó. A kiállítás alapvetése így az a kérdés is, hogy a digitális és az analóg kép és képalkotás együttes jelenléte hogyan teszi vizsgálhatóvá e kettő viszonyát.
A Tiger in moonlight című sorozat koherens folytatása eddigi munkáinak: tiszta kompozíciók, klasszikus esztétikán alapuló vizuális értelmezések, finom kiemelések és a tőle megszokott bravúr – képi eszközökkel azt érzékelhetővé tenni, ami a látvány megélhető, átérezhető, mélyebb tartalma.
Ábrázolt terei lehetnek természeti tájak vagy épített objektumok, de minden esetben már önmagukban is struktúrát hordoznak, hogy aztán egymáshoz való térbeli viszonyaikkal is a kép egészévé épüljenek. A természet és az épített környezet, az épületek egyike sem nyomja el a másikat, egymás vonatkozásában léteznek a kép terében.
A 20. századra jellemző utópisztikus építészeti kísérletek nyomai, emberi és környezeti jelei a kortárs jövőképet, a várható történéseket rajzolják meg. Szatmári tájai jelenvalóságukban is egy lehetséges jövőben létezőek és képein bármennyire is ismerhető elemeket rögzít, a megörökítés módjából következően megkérdőjeleződik azok evilágisága. Ennek eléréséhez különböző alkotói eszközöket használ: különleges nézőpontokat, meglepő képkivágásokat, egy alak vagy egy szituáció kiemelését, illetve az atmoszféra érzékletes megragadását. A lényeg elrejtését is ezekkel éri el, hogy aztán az a kép teljes felületén keresztül hasson. Szatmári belső irány- és arányérzéke biztos alapon működik, minden képen pont úgy és pont annyi képi elem van, ami az előbb említett atmoszféra és a szakrális érzet megteremtéséhez szükséges.
A dráma nem a látható történések okozatiságából fakad, egyszerűen a létezés törékenysége okán a képek leíró voltába fogalmazva jelenik meg.