Tiltottak menedéke

Az Európai Iskola nevű művészcsoport Európába vezető „hidat” akart művészetével létrehozni, de 1948-ra, a szocialista realizmus időszakában saját hazájában is elszigetelődött és csakhamar meg is szűnt. Tagjai szellemi emigrációba kényszerültek.

Az Állami Bábszínház akkor, a kommunista kultúrpolitika látóteréből szinte teljesen kiesve, cenzúramentesen, amolyan „törvényen kívüli” helyként működött. Így menedéke lett az új politikai rendszer követelményeihez igazodni nem akaró művészeknek. Bod László igazgató kérte fel a képzőművészeti műhely vezetésére Jakovits József szobrászművészt, illetve a Képzőművészeti Főiskola tanáraitól, köztük az ekkor még ott tanító Korniss Dezsőtől kért segítséget a tervezéshez – mindketten az Európai Iskolának voltak a tagjai, és egyikük sem mutatott hajlandóságot ekkor – és később sem – a szocialista realizmus követelményeinek megfelelni.

A legendás Rottenbiller utca 1. szellemének legautentikusabb képviselője Bálint Endre volt (a hely lényegét meghatározó, fiatalon elhunyt Vajda Lajos örök barátja), aki az ötvenes évek elején plakátterveket készített a Bábszínháznak. A Képzőművészeti Főiskola elvégzése után megélhetést keresve ide került Ország Lili is, mint díszletfestő-festőművész. Kettejük között mély mester és tanítványa barátság alakult ki, melyben egy idő után az építő alkotói gondolatok már nem csak egy irányban áramoltak.

Az ösztöndíjas Márkus Anna számára is ebben a műhelyben nyílt ki a főiskolán eltitkolt posztimpresszionizmuson túli világ. Bródy Vera is itt tanulta meg a szakmát és egy új látásmódot Jakovits Józseftől. E pezsgő szellemi körhöz csatlakozott Pilinszky János is. Így ez a műhely hamarosan ismert lett művészeti körökben és mindenki megfordult itt, művészek, színészek, zeneszerzők, rendezők, így a szellemi ellenállás egyfajta fészke lett.

A Bábszínház az ország történetének egyik legsötétebb időszakában a nyugalom szigete volt, az akkor még egyetlen hivatásos magyarországi bábszínház alkotói ki tudtak bújni a kötelező szabályok béklyóiból. Egy humortalan korban megnevettette a felnőtteket, a gyerekeknek szóló mesék pedig álomvilágot kínáltak nézőiknek. S menedéket, megélhetést nyújtott azoknak a kultúrpolitika által tiltott kategóriába sorolt művészeknek, akik műtermük magányában különleges, az egész magyar művészetet meghatározó műveket alkottak.