A tudomány által definiált valóság indifferens számomra, akárcsak a lineáris időszemlélet korszakokra tagozódó determináltsága. Egy alternatív valóságban létezve emberi minőségek és szakrális, eksztatikus tudatállapotok vizuális megjelenítésén kísérletezek, melynek egyik médiuma a fotó. Kerülve az elkapott népszerű pillanatok és technikai bravúrok arroganciáját, metakommunikatív és ösztönalapú pozícióból ragadok meg olyan „hivatalosan nem fontos” pillanatokat, mely az alkotás/teremtés korporális megjelenései, maga a korszak, ami idő és tér nélküli. Az alázatból eredő előadóművészet testkísérletei, testtapasztalatai, organikus mozgásai, mozdulatlansága, mint egy vákuum, „üres, valamitől megfosztott, szabad…” esszenciálisan hordozza a megsemmisülés és beteljesedés tragédiáját.