Építészet a kortárs képzőművészetben

2002. október 11. – november 6.
MegnyitóOpening: 2002. október 10. 18:00

A hazai képzőművészet számos irányzata, tendenciája mellett a kilencvenes évek során kibontakozott új festőiség (melyet olykor magamban Budapesti iskolának nevezek) néhány sajátos jelenséget mutatott fel. Ezek egyik jellegzetessége, hogy családi fényképek, újságokban véletlenszerűen talált, ideál életet sugalló magazin-hirdetéseken megjelenö fotók, esetlegesen kimetszett tv- és filmképek közvetítésével a festett világban új témákat, területeket találó vizuális érzékenység fejlődött ki. Emléknyomok, köztes-érzések foszlányai sejlettek át ezeken a sokszor valóságos tereket, alakokat idéző képeken, melyek között számosan egy teljesen új ikonográfia, önálló belső problematikával rendelkező tematika részesei lettek. Ilyen a vizualitás történetében első ízben kibontakozó tematika, amely hangsúlyosan a modern építészet formai és érzelmi tartalmait boncolgatja. A velencei veduták leíró megjelenítései, vagy a XVII-XVIII század klasszikus brit, német reprezentatív portréinak háttereiben feltunő birtokok, kastélyok ház-ábrázolásai helyett most dinamikus városi részletek, vagy éppen összefüggéseikből kiemelt önálló épületek tűnnek fel. Lapos tetős modern házak, amelyek hazai megbecsülése jelenleg igen alacsony, ám – épp e festői felfedezés révén is látható – sokféle érzelmi, hangulati, pszichikai értékkel rendelkeznek. (A párhuzamosan élő reklámfotó területén, pl. a Prada, vagy a Moschino arculatában evidens módon él ugyanez az érzékenység) Egyes képeken pozitív jövőt ígérő, ám sokszor, az idő múltával már megtapasztaltuk – kihult és illúzióvesztett világ kulisszáit alkotják ezek a házak, máskor az elvesztett, de e képen visszaidézett gyerekkori éden látványi keretét. A nagyváros, a sűrű élet-kaland lüktető, fenyegető, egyben izgalmas közege, amely látványával jutalmaz, sűrűségével pedig fenyeget, vagy éppen elveszejt. Ha a XVI-XVII század az Isten alkotta természet, a táj látványának pszichikai tartalommal való feltöltését, birtokba vételét, szubjektíválását végezte el, akkor most ezek a képek az Istent elvesztett ember által alkotott környezet, a modern város kongó burkába vetít emberi érzelmeket. Szép fájdalmat, örömmel nyugtázott elmúlást.

A modern építészet felé forduló kortárs művészet egy másik irányát ma különféle társadalmi szemléletu munkák alkotják, amelyek a modern városi miliőben élők szociális konfliktusaira reflektálnak. Ezekben a művekben nem a látvány, a visszamenőleges beleérzés eredménye, hanem az eredeti objektum, a ház, a város problémáinak, élet-jelenségeinek morális megítélése érvényesül. Olykor humorral átitatott kérdések, játékok, felvetések kapnak helyet köztük mát-már társadalomtudományi szemléletű, de csak a művészetben gyakorolható szabad módszerekkel. A kiállítás egy harmadik csoportja az ember nagy közös tapasztalaton alapuló képzete, építészeti alapélménye: A HÁZ egyéni képi megfogalmazásait képviseli.

Bojár Iván András