Beszélnek a megfelelő és nem-megfelelő nőiesség (és férfiasság) ideáljairól és szabályairól, a tisztaság kódokról, a performativitás megerősítő jellegéről, ami rituálékban és ismétlésekben ölt testet, a női domesztikálás eszközeiről, vagy a normatív szexualitás kontrollintézményéről, a házasságról.
Volt és van egy erős mag, melynek a nyomán a hazai diskurzus is átvett, felfigyelt bizonyos jelenségekre a kilencvenes évek végén színrelépő nemzedéknek köszönhetően, azonban – a nemzetközi tendenciákhoz hasonlóan – a fiatalabb, következő generációra egyfajta „cooling out” (Burton R. Clark) jellemző, távolmaradás, távolságtartás a női beszédmóddal, feminista kritikával szemben.
A kiállítás egy felütés olyan munkák egymás mellé helyezésével a két generáció képviselőitől, melyek azokat az életben tartott társadalmi sztereotípiákat bombázzák, melyek a nő helyét az orális hagyományban ismert és tovább örökített szólás, vicc szerint a “háztájiságban” jelölik ki; viselkedési kódexét, megjelenését pedig a domesztikált környezet férfiszempontú elvárásai szerint normalizálják – állításokat fogalmaznak meg a nő kulturális reprezentációjáról, az életben tartott sztereotípiákról és helyéről a társadalmi térben.
Oltai Kata