Kempelen

Ember a gépben

2007. március 24. – május 28.
MegnyitóOpening: 2007. március 23. 19:00
MegnyitjaRemarks by: Polgár Judit
Wolfgang von Kempelen (Kempelen Farkas) sakkautomatájának története és a gép működésének titka több mint két évszázada foglalkoztatja a művészeket, tudósokat és a rejtélyt megfejteni vágyó, kíváncsi laikusokat. Az 1734-1804 között élt, sokoldalú feltaláló és udvari ember alakja ez idő alatt összekapcsolódott a gépezetben rejtőző játékos legendájával, miközben a szemfényvesztő mutatvány – amely egyben mechanikai mestermunka – elhalványította más találmányai, elsősorban a beszélőgép hírnevét.

A műcsarnoki kiállítás középpontjában a polihisztor két zseniális találmánya, a korában csodaként tisztelt sakkautomata és a beszélőgép áll, de a rejtélyes feltaláló mint tudós, mérnök, művész, mutatványos, hivatalnok és magánember is megjelenik a tárlaton. Képet kapunk a kor Habsburg Birodalmáról, betekinthetünk Magyarország és Közép-Európa művelődéstörténetébe, megismerhetjük a korszak tudományos életét, a szabadkőmuvesek mozgalmát, valamint az évszázad török- és bábukultuszát.

Kempelen különös és sziporkázóan szellemes szerkezetei a technika- és eszmetörténet számos kiemelkedő alakját megihlették, de újító gondolatai egészen napjainkig hatnak. A kiállításon olyan, részben kifejezetten erre az alkalomra készült kortárs médiaművészeti alkotásokat is láthatunk, amelyek Kempelen találmányainak felvetéseit gondolják tovább, a felvilágosodás kori ötletek és a jelen kérdései közötti összefüggéseket kutatva.

Kempelen műveinek és alkotó, játékos elméjének szellemében e kiállítás sem kívánja a látogatót üvegfallal, kordonokkal elzárni a muvektől. Számos interaktív, érinthető, mozdítható, a nézőt tevékeny részvételre csábító munka felsorakoztatásával sokkal inkább arra törekszik, hogy a látogató kíváncsiságára, kísérletező kedvére és kreativitására alapozva bevonja a művek és csodálatos szerkezetek világába.

Részletes információ a kiállított művekről: >>>