Az eredeti elképzelés egy Heller Ágnestől származó családi történetből indult ki, amely a filozófus nagymamájának tanulmányain, életútján keresztül közép-európia női sorsok alakulásának kérdéskörével kívánt foglalkozni, életalakzatokat kísérő döntéshelyzeteket vizsgált volna.
A kiállítás megvalósításához közeledve – részben a külső történések, részint azok szubjektív megítélése okán – az alkotó érdeklődésének iránya megváltozott, a súlypontok áthelyeződtek a kiállítás mint projektum környezetére.
A döntést egy hosszas, lelki(ismereti), szakmai, stb. vívódás előzte meg, amit leginkább a dilemma fogalma képes leírni. A létrehozott kiállítás végül sokkal inkább reflektál a megvalósulás körülményeire, az alkotó személyes döntésének motivációira, a döntést megelőző folyamatok összetevőire, az egész kulturális környezetre, mint az eredeti koncepció tartalmára, amely egyszerűen okafogyottá, ha úgy tetszik kevésbé érdekessé, vagy vonzóvá vált az alkotó számára; – helyette a kiállított munká(k)ban a problémahorizont tematizálódik.
Az Ernst Múzeum földszinti előcsarnokában bemutatásra kerülő két film jellegét, műfaját tekintve az interjú és a monológ között helyezkedik el. Személyes érintettségtől áthatott videó-üzenetek, amelyekben az alkotó mondja el dilemmájának eredetét, és az elbeszélés nyomán végigkövethetjük a kiállítás előkészületeinek folyamatát. A főként külső körülmények, események hatására interiorizálódott dilemma-helyzetet legintenzívebben Németh Ilona beszédmódja, gesztusai, nem-verbális kommunikációjának dinamikája közvetíti a képeken. A szinkronizált, kétcsatornás videóinstalláció lehetővé teszi a néző számára, hogy betekintést nyerjen az összetett döntési folyamat egyes szakaszaiba, bepillantást engedve egyúttal a személyes szféra és a nyilvános tér kulisszái mögé.
A kiállításon látható két videómunka címe (Közérzet, ill. Lábjegyzet) pontosan érzékelteti azok egymáshoz való viszonyát, illetve jelzik a kiállítás egészében játszott szerepüket: mint lábjegyzet a törzsszöveghez, mint kommentárok egy láthatatlan történethez, úgy kapcsolódik a két eltérő hosszúságú mozgóképes anyag a Dilemma című kiállítás keretéhez. Adalékok, háttér-információk, diszpozíciók, amelyek egy láthatatlan (mert meg nem valósult) kiállítás eseményhorizontját rajzolják meg.
A Közérzet egy némileg más szituáció „mellékterméke”: az m.ikOn független videóperiodika számára készített interjúsorozat részeként felvett anyag során született spontán beszélgetés eredménye, amely így időkapszulaként megőrizte a döntés előtti helyzet, a belső vívódás összetett pszichológiáját, dinamikáját.
A kiállítás fókuszában a bemutatásra kerülő anyag/téma kiválasztásának okai és meghatározottságai, a kiállítás helyének és jellegének előzetesség-struktúrája áll: mi határozza meg a művészi gondolkodás tartalmát és formáit, hol húzhatók meg alkotó belső szabadságának határai?
A kiállítás kontextusa így nem a konceptuális művészet viszonya a white cube-hoz és az eltérő kiállítási gyakorlatokhoz, témája tehát nem az üresen hagyott, lezárt múzeumi tér; – sokkal inkább valami olyan nehezen megfogalmazható érzés/benyomás („Nem tudtam, mitől érzem magam rosszul?”), amely a leírtak és kimondottak révén jelenik meg a másként megvalósuló kiállítás, mint instrumentum segítségével.