„Távoli párhuzamnak tűnhet mégsem tudom ennél kifejezőbben levezetni a női identitáshoz való kapcsolatomat, mint a kézügyes gyerekek útját a művészettel. Olyan őskonfliktus ez bennem, amit nem én generáltam mégis foglalkoznom kell vele, mintha kötelező lenne, meg kell oldanom a feladatot. A feladat lépései ugyanazok, a cél is ugyanaz. Meghaladni azt, amire kondicionált az intézményrendszer és a társadalom, és ráébredni, hogy az őskonfliktus nem létezik, csupán a kondicionálás következményeként létrejött délibáb.”
Liksay most kiállított munkáiban személyes és társadalmi rétegeket egyszerre vizsgál. A női identitás, az intézményesített művészetoktatás és a kortárs feminista diskurzusok kérdéseit kapcsolja össze önreflexív narratívában. A megfelelési kényszer, az alkotói autonómia elvesztése és az identitásválság tapasztalatából indul ki, és a természet megfigyelésén keresztül keres új vizuális és fogalmi nyelvet. Az állatvilág viselkedésmintáin keresztül, a női test közvetlen ábrázolása helyett allegorikus rendszereken keresztül vizsgálja az identitás megtalálásának lehetőségeit.