A nemépítés gyakorlata

A Ludwig Múzeum különleges térélményt kínáló installációs környezetben mutatja be Yona Friedman, a magyar származású építész és gondolkodó retrospektív kiállítását.

Yona Friedman a huszadik század második felében kibontakozó városépítészeti gondolkodás egyik kiemelkedő és rendkívül sokoldalú alakja. Rajzolt hatalmas vázszerkezeten a magasba emelkedő, metropoliszok, folyók vagy mocsarak felett „lebegő” városokat, négy kontinenst összekötő hidakat, többszintes városi kerteket, vízvezeték elemekből lakónegyedet; képregényekben adott útmutatást a túléléshez a nehéz helyzetben levőknek, azt hirdette, hogy építészek helyett mindenki maga tervezze és építse meg az otthonát. 1961-ben gyorsvasúthálózattal egyetlen egységgé kovácsolt Európát javasolt, a nyolcvanas években nemzeti színházat tervezett Budapestnek.

Bár tervei szinte kivétel nélkül papíron maradtak, az elmúlt húsz évben Friedman elképzelései – számos írásának, könyveinek is köszönhetően – megkerülhetetlenné váltak azok számára, akiket a fenntartható városi lét, a krízishelyzetek építészete vagy a részvételi tervezés foglalkoztat. Ugyanakkor szülőhazájában, Magyarországon és a közép-kelet európai régióban életműve csak szűk körben ismert.

A mobil építészettel, így a „ville spatiale”-lal (kb. térbeli, lebegő város) kapcsolatos radikális elképzelései, nagyhatású publikációi már az ötvenes évek végén nemzetközileg is ismertté tették. Több más kortárs alkotóhoz és csoporthoz hasonlóan – mint például az Archigram, Constant Nieuwenhuis, Cedric Price, a Szituacionista Internacionálé vagy a japán Metabolisták – ő is aktívan részt vett az ötvenes évek végétől a mobilitás, a hálózatok, az új technológiák adta lehetőségek, az új társadalmi mozgalmak által felvetett javaslatok, valamint az építész szerepe körül kibontakozott élénk nemzetközi diskurzusban.

Mint a második világháború alatt felnőtt generáció tagja, amely tanúja volt az építészeti modernizmusok tündöklésének és kudarcának, Friedman határozottan kiállt a helyben található anyagok és egyszerű technológiák, az építész helyett a lakók által irányított építés, a mobilitás és a változtathatóság fontossága, a fenntarthatóság mellett – és fellépett a túlépítés ellen.

„Túl sokat építünk. Túlépítettük a Földet, anélkül, hogy mindenki számára megfelelő hajlékot biztosítottunk volna. Ez a túlépítés (csakúgy, mint a túltervezés és a túlzásba vitt mezőgazdasági művelés) környezeti katasztrófához vezet. Mindez nem az építészek szakmai hibája, hanem részben az építészet félreértelmezéséből ered. Az építészet nem egyszerűen az építés művészete: sokkal inkább a tér rendezéséé.”

A kiállítás az életmű kulcsfogalmai köré szerveződik. A nagyszabású, számos nézőpontot és léptéket felkínáló kiállítási installációt – amely mintegy keretéül szolgál a bemutatandó rajzoknak, ábráknak, maketteknek – Yona Friedmannal együttműködve Philippe Rizzotti tervezte, és budapesti önkéntesek a francia EXYZT építészcsoport tagjaival közösen építik fel.

A Ludwig Múzeum kiállítása a 2009-ben a Trafó – Kortárs Művészetek Házával és a KÉK – Kortárs Építészeti Központtal közösen indított projekt eddigi legfontosabb állomása, amelyet további, más országokban megrendezett bemutatók követnek majd. A kiállítás a Ludwig Múzeum – több nemzetközi partnerrel és intézménnyel közösen létrehozott – saját produkciójaként utazik tovább.