Gruber Béla a hatvanas években induló festőgeneráció meghatározó alkotója, egyik legnagyobb ígérete volt. Rövid élete során mindössze néhány évet tölthetett festéssel, mégis több, mint ezer művet hagyott hátra. Képei számos közgyűjteményben megtalálhatók, állandó kiállításokon szerepelnek. Gruber Béla újító alkotómódszere nagy hatást gyakorolt kortársaira: alkotásain különböző technikákat vegyített a szénrajztól a kollázson át a pasztellképekig. Formaalkotását a korszakban „konstruktív” jelzővel illették, amely a formák és a kompozíciók reduktív, geometrikus alakzatokra való egyszerűsítését jelentette. Élénk színeket használt, palettájával és ecsetkezelésével félreismerhetetlen stílust teremtett.
Gruber Béla gyerekkora viszontagságos volt, apja a második világháborúban meghalt, édesanyja szerény körülmények között nevelte őt és öt testvérét. Grubert a művészet érdekelte, de nem vették fel a Képzőművészeti Gimnáziumba, 1952 és 1956 között segédmunkás volt az Óbudai Hajógyárban. Mivel ott is állandóan rajzolt, a gyár dekorációs osztályára került. A Képzőművészeti Főiskolára kétévi eredménytelen próbálkozás után végül 1956-ban vették fel. A vele kapcsolatos történetek és a jelzők, melyekkel kortársai illették, azt mutatják, különleges művész volt. Bernáth Aurél, aki 1959-től volt mestere a Képzőművészeti Főiskolán, „kis zseni”-nek hívta, majd évekkel később ezt mondta róla: „Huszonhét évet élt. Ily kevés idő alatt ilyen gazdag életművet csak az tud létrehozni, akinek isten fogja a kezét.”
A tárlaton a műveket öt tematikus egységre bontva láthatjuk: a Csendéletek, a Modellek, az Uszály, az Önarcképek és a Festőműterem elnevezésű kiállítási szekciókban végigkövethetjük az alkotó művészi útját.
A kiállítás központi műve Gruber diplomamunkája, az 1962-ben festett, hat négyzetméteres Festőműterem című festmény. Bár a kép befejezetlen, mégis munkásságának fő műve, amely összegzi a művész festészeti törekvéseit, és minden olyan motívum megjelenik rajta, amely pályáját jellemezte: a csendélet, az uszály motívuma, az emberalakok kompozícióban való elhelyezése, az egyedülálló festéstechnika és a jellegzetes színvilág. A műterem zsúfolt terében, mint egy színpadon jelennek meg a művész modelljei, rokonai és barátai – valamennyien nők. Ez a rendkívül körültekintően megszerkesztett tér, az egymásnak támaszkodó tárgyak, könyvek, festőeszközök, bútorok tömegével egy zárt, védett és áthatolhatatlan világnak tűnik. Ezt az érzést a modellek zárkózottsága és magánya csak erősíti, a külvilág csupán egy festőállványra helyezett képként jelenik meg. Az uszályokat ábrázoló festmény – egy kép a képben – mintha csak egy ablak lenne, amelyen át a műterem világából a falakon túlra pillantanánk. A mű feszültségét is éppen az adja, hogy az állványon ábrázolt, és szinte Gruber művészi névjegyének is tekinthető uszályos kép szigorú kompozíciója mennyire ellentétes a műterem világának törékeny, a rendetlenség benyomását keltő bemutatásával.