A hazai képzőművészet számos
irányzata, tendenciája mellett a kilencvenes évek során
kibontakozott új festőiség (melyet olykor magamban Budapesti
iskolának nevezek) néhány sajátos jelenséget
mutatott fel. Ezek egyik jellegzetessége, hogy családi fényképek,
újságokban véletlenszerűen talált, ideál
életet sugalló magazin-hirdetéseken megjelenö fotók,
esetlegesen kimetszett tv- és filmképek közvetítésével
a festett világban új témákat, területeket
találó vizuális érzékenység fejlődött
ki. Emléknyomok, köztes-érzések foszlányai
sejlettek át ezeken a sokszor valóságos tereket, alakokat
idéző képeken, melyek között számosan
egy teljesen új ikonográfia, önálló belső
problematikával rendelkező tematika részesei lettek. Ilyen
a vizualitás történetében első ízben
kibontakozó tematika, amely hangsúlyosan a modern építészet
formai és érzelmi tartalmait boncolgatja. A velencei veduták
leíró megjelenítései, vagy a XVII-XVIII század
klasszikus brit, német reprezentatív portréinak háttereiben
feltunő birtokok, kastélyok ház-ábrázolásai
helyett most dinamikus városi részletek, vagy éppen összefüggéseikből
kiemelt önálló épületek tűnnek fel. Lapos
tetős modern házak, amelyek hazai megbecsülése jelenleg
igen alacsony, ám – épp e festői felfedezés
révén is látható – sokféle érzelmi,
hangulati, pszichikai értékkel rendelkeznek. (A párhuzamosan
élő reklámfotó területén, pl. a Prada,
vagy a Moschino arculatában evidens módon él ugyanez az
érzékenység) Egyes képeken pozitív jövőt
ígérő, ám sokszor, az idő múltával
már megtapasztaltuk – kihult és illúzióvesztett
világ kulisszáit alkotják ezek a házak, máskor
az elvesztett, de e képen visszaidézett gyerekkori éden
látványi keretét. A nagyváros, a sűrű
élet-kaland lüktető, fenyegető, egyben izgalmas közege,
amely látványával jutalmaz, sűrűségével
pedig fenyeget, vagy éppen elveszejt. Ha a XVI-XVII század az
Isten alkotta természet, a táj látványának
pszichikai tartalommal való feltöltését, birtokba
vételét, szubjektíválását végezte
el, akkor most ezek a képek az Istent elvesztett ember által alkotott
környezet, a modern város kongó burkába vetít
emberi érzelmeket. Szép fájdalmat, örömmel nyugtázott
elmúlást.
A modern építészet felé forduló
kortárs művészet egy másik irányát
ma különféle társadalmi szemléletu munkák
alkotják, amelyek a modern városi miliőben élők
szociális konfliktusaira reflektálnak. Ezekben a művekben
nem a látvány, a visszamenőleges beleérzés
eredménye, hanem az eredeti objektum, a ház, a város problémáinak,
élet-jelenségeinek morális megítélése
érvényesül. Olykor humorral átitatott kérdések,
játékok, felvetések kapnak helyet köztük mát-már
társadalomtudományi szemléletű, de csak a művészetben
gyakorolható szabad módszerekkel. A kiállítás
egy harmadik csoportja az ember nagy közös tapasztalaton alapuló
képzete, építészeti alapélménye: A
HÁZ egyéni képi megfogalmazásait képviseli.
Bojár Iván András