A válogatás a jelenés és a jelenlét fogalmait, valamint a jelenkor mindennapi életünkre kiható sajátosságait járja körül, ugyanakkor éreztetni kívánja a tapasztalt valóság leképezhetetlenségét, a befogadott és gondolatban alkotott képek lehetetlenségét is.
A kiállított fotók és szobrok szürreális, bizarr, vagy éppen abszurd tulajdonságokkal ruháznak fel látszólag szokványos helyzeteket és valóságrészleteket. Az így keletkező „együttállások“ különleges képzettársításokra invitálják a nézőt, és egyben felvetik annak kérdését is, hogy a spontán vizuális érzékelés miként fordul át a közvetlenül tapasztalt életkörnyezeten túlmutató jelentésrétegeken való merengésbe.
A digitális képfeldolgozás elterjedése óta a fotó valóságot leképző, egy az egyben visszaadó tulajdonságának megkérdőjelezése sok kiállítás és elemzés tárgya volt. A szobrok esetében a felismerhetőségen, illetve a vizuális hasonlóságon túl egy további mechanizmus lép működésbe, a tárgyak fizikai jelenléte, valós létezése alapozza meg hitelességüket.
A Képtelen jelen kiállításon látható alkotások analóg technológiával készültek, és a bennük fellelhető szokatlan részletek kevésbé a (kép)manipuláció jelenségére, mintsem a képek megrendezett és a valóság(észlelés) eleve konstruált mivoltára reflektálnak.
Az eseményekből és cselekményekből felépülő realitás metamorfózisa, deformálódása jól nyomon követhető Szász György órarendjén, amely a hét napjainak múlásával egyre több furcsaságot tartalmaz. Uglár Csaba alkkotásaiban a dolgok jelentése ugrásszerűen, egy-egy apró beavatkozás révén változik meg, míg Előd Ágnes Önarckép című munkájában és Gyenis Tibor Vidéki kirándulás fotósorozatában az adott képi környezetbe nem illő részletek, zavaró elemek jelennek meg. Szabó Ádám, a hírközlés és ismeretterjesztés „dokumentarista“ képhasználatából kiindulva, a Vörös sün nevű galaktikus kőzet felfedezésének történetét meséli el. Munkája a képek és információk valósságán túl szobrászati kérdéseket jár körül, Szabó Dezső Terepgyakorlat IV/1 című munkájával szemben, amely a fotó és a festészet határán mozogva foglalkozik a dolgok ábrázolhatóságával. Déry Ágoston Hétköznapi elégtétel sorozata a termékfotózás logikáját borítja fel azátal, hogy egymáshoz nem illő/illeszthető tárgyak kompozícióit örökíti meg. Orbán György Ikerparadoxon és Illés Barna Privát Terület! című munkái pedig a dolgok térbe és időbe való beágyazódását vizsgálják, hol fizikai, hol érzelmi ellentmondások ábrázolása által. Erdős Gábor barátainak meg nem valósult álmait képezi le a Befejezett múlt című fotósorozatban, éreztetve egyben azt a Gerhes Gábor képein is megjelenő rést, amely a képzelet és a valóság között tátong.