Az Összefüggő terek kiállítás középpontjában a tér, történelem, látás és építészet kapcsolata, illetve az épített tér percepciója és analízise áll: a kortárs művészet különböző műfajai (mint installációművészet, performansz, fotográfia és audiovizuális média) és az építészet mint objektum, közeg, tapasztalat és környezet összehasonlításán keresztül. A kiállítás címe, az Összefüggő terek, egyaránt utal az építészeti témákat körülölelő, összekapcsolódó diszkurzív terekre, az építészet különböző médiumokban megjelenő reprezentációjára, illetve a metszéspontokban egymást keresztező diszciplínákra.
Kiállításunk kapcsolódik ahhoz a nemzetközi trendhez, mely az építészet, a vizuális művészet és a mozgókép összhatásait követve, a kiállítási gyakorlatot e területek összefonódására irányítja, az építészeti teret mintegy „kiállítja”, a művészetben pedig az építészettel kapcsolatos látásmódra összpontosít. Jóllehet az Összefüggő terek nemzetközi résztvevői a képzőművészet területén dolgoznak, tevékenységük összefonódik az építészettel, tér- és építészetelmélettel, designnal és filmkészítéssel.
A kiállítás egyik leglátványosabb projektje a Téreltérítés Munkacsoport Nagymező utcára tervezett, vertikális közlekedője, az Ernstmászás – High on Art, mely a múzeum köztéri elhelyezkedésének/jelenlétének, valamint az intézmény és a látogatók kapcsolatának kérdéseire reflektál. A művészek javaslata alternatívát nyújt a megszokott, ugyanakkor alig észrevehető bejárati portállal szemben: az általuk tervezett „mászófalon” átjutva, az emeleti ablakon keresztül az utcán sétálók, látogatók díjtalanul nyerhetnek bebocsátást a kiállítótérbe.
A séta, a felfedezés alapmotívumára épül Csoszó Gabriella a kiállítás első szakaszában elhelyezkedő fotóinstallációja, a Belépés (cím nélkül). Az egyfajta téresszét képező fotókon a látogatók előtt jóformán soha fel nem táruló üres múzeumi tereket látjuk. A képek váltakozó beállításai, a fények dramaturgiája, a térhasználatra utaló apró történések a színház világára utalnak. Ezt követi Dávid Ferenc az Ernst Múzeum eredeti, mára elveszett alaprajzának korabeli fotók alapján készített rekonstrukciója. A rajz az múzeum eredeti térszerkezet egyfajta elbeszélhetőséget, a tér fűzésének az utcai teremben kiteljesedő sajátos dramaturgiáját illusztrálja.
A látogatói útvonal mentén fedezhető fel Adrien Tirtiaux a padlót szürke kartonnal beborító installációja, a Take this Waltz. A múzeum tereit összekötő installáció a film és az építészet kapcsolatára utal. A látogató szinte észrevétlenül válik szereplőjévé a művész által koreografált, meglepetésszerű térérzékelést, történeti referenciákat és váratlan nézőpontokat ötvöző filmszerű narratívának.
A bemutatott filmek közös elemei a történelem és az emlékezet szerepe, ezek építészeti vonatkozásai és színrevitelük, a performativitás, valamint a montázstechnika és az építészeti tér viszonya. Mona Vatamanu & Florin Tudor Vacaresti (2006) című kettős videó-projekciója a Ceausescu – korszak egyik építészeti áldozatának, a film címével azonos nevű kolostor emlékét idézi fel egy a kollektív emlékezetet, a szocialista közelmúlt feldolgozását helyettesítő egyéni/művészi cselekedet által.
Ursula Mayer Enteriőrök (2006) című filmje Goldfinger Ernő, magyar származású építész és műgyűjtő, a ’30-as években épült londoni házában készült. A tömör, asszociációkban gazdag film a modernizmus örökségének kérdését egy a női jelenlét által meghatározott környezetben veti fel.
Andreas Fogarasi videója, a Folkemuseum (2010), mely a világ egyik első szabadtéri múzeumában, a XIX. század végén alapított oslói Norsk Folkemuseumban készült, a történelem/kulturális terek újraértékelésének kérdését veti fel egy magát a rekonstrukciós mechanizmus ellentmondásait felvillantó megfogalmazásban.
Josef Dabernig Rosa coeli (2003) című filmje a kép/szöveg síkjainak szándékos eltéréséből keletkező irritációra épít. A montázs révén az építészeti tér elemei időnként állóképekként, kifeszített tér-időként jelennek meg, és hangsúlyozzák a film térbeli jelenlétét.
A kiállításban elhelyezett audio-guide-ok különböző, az épülettel valamilyen kapcsolatban álló emberek rövid elbeszéléseit adják közre. Az építészettörténész, egykori igazgató, gondnok/teremőr, médiakutató és művész egyéni perspektívákból tárgyalják a múzeum térhasználatát, az épület/intézmény láthatóságát, történetét, urbánus és kulturális beágyazottságát.
Az Összefüggő terek olyan kiállítás tehát, amely az építészettel mint kiállítótérrel, színtérrel és építészeti tapasztalattal, illetve a kollektív emlékezetet megtestesítő, az emberhez mint társadalmi lényhez és annak képzeletéhez kapcsolódó építészettel kísérletezik.