A fotográfia múzeumi státusza az elmúlt három évtized során radikálisan megváltozott. A hetvenes évek végétől – Jeff Wall első lightboxaitól datálhatóan – óriási méretű, színes fotónagyítások jelentek meg a kiállítóterek falain, az addig csak festmények számára fenntartott helyeken. E léptékváltást a digitális technológia tette lehetővé. A méretezésükben újszerű, kivitelezésükben egyedi jegyekkel bíró fotografikus táblaképek mind nagyságukkal, mind tematikájukkal lehetővé teszik a figyelem elmélyülését. A kimerevített, óriási „képkockák”, film-stillek rávilágítanak a különböző médiumok (festészet, szobrászat, építészet, film) tanulságait és sajátosságait magába olvasztó fotografikus alkotói gyakorlatok összetettségére.
A kiállításon olyan táblaképek és mozgóképek láthatók, amelyek – azon túl, hogy fotografikus leképezés útján keletkeztek, vagyis fényképek a szó tág jelentésében – magára a fényképészeti eljárásra és az így keletkező képek kettős, dokumentáló és ábrázoló természetére irányítják a figyelmet. Vagyis a múzeumi kiállítótér ez esetben nem egyszerűen fényképeknek ad teret, hanem olyan munkáknak, amelyek a szintén fotóalapú média, a mindennapi vizuális környezetünk háttere előtt kísérlik meg feltárni és szétszálazni a vizuális reprezentáció sokszor magától értetődőnek vélt ismérveit és hatásait. Tudatosítják a fényképalapú képpel együtt járó elvárásainkat, szokásainkat és illúzióinkat.
A bemutatott munkák egy része (mintegy kiterjesztve a médium elemzését) a fényképezésben rejlő közösségi lehetőségek kibontására helyezi a hangsúlyt: e fotóalapú munkák szereplői az adott képet létrehozó folyamatnak egyben aktív résztvevői is. Mindeközben a művek kapcsolatba lépnek a képzőművészeti világ tradicionális képtermésével, annak zsánereivel és szimbolikus témakörével. Továbbá a fotográfia nemcsak fényképek, fényképtárgyak formájában kerül be a múzeumi térbe: olyan fotómunkák is alakítják e kiállítás tűnődő befogadásra hangolt gondolatvilágát, amelyek művészeti múzeumokban, a hagyományosan képek őrzésére és bemutatására kialakított „szakrális” terekben készültek. Így maga a fényképezés (illetve a leképezés aktusa) ténylegesen bekerül a kiállítótérbe, s ezzel bevonja a nézőt az alkotói játékba.
A táblakép-fotográfiák átveszik a festészettől az emlékezés művészetének (Baudelaire) szerepét. Múzeumi megjelenésükkel a fotografikus táblaképek nem egyszerűen a képzőművészeti hagyomány emlékét őrzik és folytatják, hanem szembesítenek a modernitás ambivalens hozadékaival, illetve éppen elmúlóban lévő eredményeivel. A kiállítás megidézi a modernitás intézményrendszerét és annak kulturális gyakorlatait is. A válogatás egy olyan időélmény megteremtésére tesz kísérletet, amelyben a modernitás felpörgetett tempójú, cél- és termékorientált világának csendes kritikája is megszülethet.
Az illusztris művészlistán a magyar képzőművészek legjava szerepel, Szegedy-Maszák Zoltántól Fabricius Annán, Gyenis Tiboron és Ősz Gáboron át Szabó Dezsőig. A tizennyolc külföldi kortárs fotóművész illetve művészeti csoport közül talán Thomass Ruff neve csenghet a legismerősebben Magyarországon, hiszen néhány évvel ezelőtt retrospektív tárlaton mutatkozott be a Műcsarnokban. Mellette szintén a nagy hatású Düsseldorfi Iskola képviselője Candida Höfer, aki a gyűjtemények, archívumok, múzeumok sajátos megjelentője. A tárlat amerikai szereplője a New York-i James Casebere, aki asztalnyi méretű építészeti makettjeit fotózza a képi illúzió jegyében.
A Stillen a különleges térinstallációs kísérleteiről ismert Olafur Eliasson is szerepel. 2003-ban ő képviselte Dániát a Velencei Biennálén, ugyanebben az évben mutatta be vizes projektjét a londoni Tate Modern Turbina-halljában. A kiállításon a látogatók ízelítőt kaphatnak Rineke Dijkstra holland fotográfusnő híres, kamaszokat ábrázoló tengerparti fotóiból is, amelyek a portréábrázolás képi és pszichológiai tradícióit elevenítik fel. A kiállítótérben, egy speciális moziszobában a tárlat ideje alatt David Claerbout Shadow Piece című 31 perces filmje látható, amelyben hiába próbálnak bejutni az emberek egy modern épületbe, zárt ajtókat találnak.
A kiállítás látványos és elgondolkodtató képei egyben játékos könnyedséget sugároznak.