V_Aku Budapest

2025. február 8. – február 28.
MegnyitóOpening: 2025. február 7. 18:00
MegnyitjaRemarks by: Gyenes Zsolt
KurátorCurator: Gyenes Zsolt

Látható hangzás, vizuális zene, vizuális akusztika – „villanások” térben és időben.

A vizuális zene, – vagy másképpen megfogalmazva, a zene a szemnek – leginkább olyan, időben kiterjesztett vizuális megoldásokat jelent, ahol a zenei gondolkodás, a hozzá kapcsolható szerkesztés a meghatározó. A sajátos művészeti kifejezés kapcsán a hang és kép egyenrangú viszonyba kerül, egymást építi, egymásból következik. Ez lehet akár teljes szinkrónia, de például szinkrézisen (Chion) is alapulhat.

Több mint tíz évvel ezelőtt kezdtem el egy vizuális zenei programsorozat szervezését, mely kiállításokat, szimpóziumokat és élő előadásokat foglal magába. Az első Budapesten a Koreai Kulturális Központban volt, majd az ArtPlacc következett Tihanyban, aztán a Kaposvári Egyetemen (ez már nemzetközi volt) és a „legnemzetközibb” eddig Vallettában, Máltán (Európa kulturális főváros egyik rendezvényeként) valósult meg. Ezt a sort folytatom most a MAMŰ égisze alatt. Az esemény két részből tevődik össze: kiállítás és hozzá kapcsolódó élő elektronikus audiovizuális est.

A szereplő művek változatosan, más-más módon kapcsolódnak a témához. Analóg, digitális, hibrid, interaktív, kompozíció, improvizáció és komprovizáció. Ezek csak kiragadott címkék a rendszerezéshez, a lényeg valahol máshol keresendő. (Gy. Zs.)

Kiállító művészek: BAK Bálint; BERNAGOZZI, Debora; BÖLÖNI Anna; BRIFFA, Vince; CERICOLA, Loris; DÓRA Attila; ERGIMEN, Djindji; GYENES Zsolt; HAJDU Levente; JANCA Ákos, JANCA Lili, KAJI, Shusaku; KELLE Antal ArtFormer; KOROKNAI Zsolt; MÁTRAI Péter; MOSTOHA Marcell; NAGY Ákos; NAGY Roland; PAWLIK, Krzysztof; SZŰCS Gábor; YOUNG, Kit