Testgyakorlatok

2008. március 12. – április 18.
MegnyitóOpening: 2008. március 11. 18:00
A kiállítás olyan műveket mutat be, melyek fontos szerepet játszanak a művészet és a befogadók kapcsolatának újraértelmezésében. Yoko Ono arra kéri fel a látogatókat, hogy képben örökítsék meg édesanyjukról őrzött emlékeiket, míg Robert Filliou plakátja egy rövid játékra invitál. Georg Winter stunt-installácóján a szabadesést próbálhatják ki az érdeklődők, Kristian Pettersen mikrofonnal felszerelt motorbiciklijén pedig ki-ki kedve és temperamentuma szerint adhat zenei aláfestést a kiállításnak.

A kiállítás a művészet cselekménytereit és befogadásának lehetőségeit járja körül. Közel 30 nemzetközi kortárs képzőművész alkotásain – partitúrákon, utasításokon, játékmezőkön – keresztül a kiállított tárgyak használatára szólítja fel a látogatókat és ezáltal átértelmezi a kiállítótér szerepét, melyet hagyományosan a csendes és átszellemült szemlélődés jellemez. A látogatók a művészek partnereivé, játszótársaivá válnak, s társszerzőként, felhasználóként, illetve kísérleti alanyként közvetlenül tehetik próbára testi és szellemi készségüket, kreatív energiáikat.

Az előírás és szabálysértés, ellenőrzés és kisiklás, komolyság és vicc határán mozogva a kiállítás feleleveníti és folytatja a képző-, performanszművészetet, költészetet és zenét ötvöző Fluxus hagyományát, és „élő” példákon keresztül szemlélteti a performativitás fogalmát, amely művészetelméleti írásoknak, illetve művészi és kurátori koncepcióknak köszönhetően az elmúlt évek egyik legérdekesebb kérdésévé vált.