Derkó 2022

Képzőművészeti ösztöndíjasok pályázati kiállítása

2022. február 25. – március 20.
MegnyitóOpening: 2022. február 24. 17:00
MegnyitjaRemarks by: Erőss István
A Derkovits ösztöndíjas művészek – vagyis a „derkósok” – bemutatkozó kiállítását évek óta a Műcsarnok rendezi meg, közvetlenül a zsűrizési, kiválasztási folyamatot követően. A friss ösztöndíjasoknak így már az év kezdetén lehetőséget kínálunk, hogy egy nagy múltú intézményben kapjanak csoportos kiállítási lehetőséget, egyúttal a megnyitó alkalmával köszöntjük őket a pályázaton való sikeres szereplésük után.

A Derkovits Gyula festő- és grafikusművészről elnevezett ösztöndíj különleges presztízst jelent a fiatal alkotóknak, hiszen ez a művészi pálya során elsőként kapható állami kitüntetés. A díj elsődleges küldetése, hogy segítse a fiatal, pályakezdő művészeket, anyagi támogatást nyújtson a megélhetéshez és biztosítsa az alkotás feltételeit. Az ösztöndíj egyfajta belépő, „stage pass” a hivatásos művészvilágba. Az ifjú művészeknek okosan kell használniuk ezt a kiemelten fontos időszakot, hogy elhívatásukat megerősítve a későbbiekben is a pályán maradhassanak és kibontakoztathassák tehetségüket. A „derkósokra” felfigyelnek a művészettörténészek, a galériatulajdonosok és a gyűjtők, fókuszba kerülhetnek pályájuk kezdetén, csoportos vagy önálló kiállítási lehetőségekkel.

Az 1955-ben alapított ösztöndíj a 35. életévüket még be nem töltött művészek pályakezdését támogatja. A díjat a fiatal alkotók legfeljebb három alkalommal nyerhetik el. Évente 26 művész részesülhet az ösztöndíjban, melynek összege havi bruttó 200.000 Ft. A pályázók műveit az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felkért független szakmai zsűri bírálja el, sokszor nehéz döntések során. Mind a díjat odaítélő szakemberek, mind az azt elnyerő fiatal alkotók szakmai felelősséget vállalnak a jövőbeli művészpályák kibontakozásában. A bizottságnak ebben az évben közel 180 alkotó közül kellett kiválasztania azokat, akik előtt ígéretes alkotói pályát látnak, akiknek merész próbálkozásait, újító ötleteit támogatásra érdemesnek tartják. A pályáztatás és pályázatkezelés feladatait a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. végzi.

Kiállítók: Antal István, Bánkúti Gergő, Bernáth Dániel, Éles Lóránt, Gallai Judit Ágnes, Gáspár Szilárd, Gúgyela Tamás, Gulyás Andrea Katalin, Horesnyi Bálint, Jagicza Patrícia Linda, Kazi Roland, Kiss Adrian, Körei Sándor, Lázár Kristóf, Páll Tamás Ádám, Révész Anna, Rózsa Luca Sára, Stohl Alíz, Süveges Rita, Szabó Franciska, Szabó Kristóf – KristofLab, Szabó Menyhért, Szilágyi Péter Antal, Takács Ádám, Üveges Mónika, Varga Ádám