{SCRIPT:ABSTRACT}

Frey úr ír / Herr Frey frei

2022. január 21. – március 20.
MegnyitóOpening: 2022. január 20. 18:00
MegnyitjaRemarks by: Pataki Gábor
KurátorokCurators: Einspach Gábor, Rieder Gábor


A Ludwig Múzeum több mint kétszáz művet – köztük sose látott korai munkákat és jól ismert klasszikusokat – felvonultató életmű-kiállítása az Iparterv-nemzedék markáns képviselőjének, Frey Krisztiánnak egyéni hangú, írásbeliség és absztrakció által meghatározott művészetét mutatja be.


Frey az 1960-as években újjászülető magyar non-figuratív festészet egyik legeredetibb figurájaként alakította ki sajátos kifejezésmódját a nyugati hatásoktól elzárt, szellemi légszomjtól küzdő hazai színtéren. Radikális szemléletmódját az emigráció után Svájcban tovább gazdagította, többek között a computer art korai úttörőjeként.


Frey pályakezdése az 1950-es évek közepére esett. Vidéki fogorvos fiaként osztályidegennek bélyegezték és nem kerülhetett be a Képzőművészeti Főiskolára. “Szerencséjére – mondta későbbi jó barátja, Lakner László -, mert azután leszámolt minden komplexusával, és ott kezdte el a festészetet, ahol mi többiek csak évek múlva.” Se a szocreál ideológiája, se a főiskola konzervatív látványfestői eszköztára nem akadályozta meg belülről felfakadó esztétikai világának kibontakozását.


Frey 1957-1965 között teremtette meg az absztrakt expresszionizmus egyéni variációját, amit meghatározó szöveges karaktere miatt “szkripturális absztrakciónak” is nevezhetünk. “Frey úr ír” – rótta fel sokszor képeire, magára vonatkoztatva a háború előtti első osztályos ábécéskönyvek – Esterházy Péter által hallhatatlanná tett – szópárosítását (“úr ír”). Első művészi próbálkozását a csak vázlatokból ismert 1957-es Fiesole jelenti, ami egy banális itáliai tájképet ötvözött az útikönyvből kimásolt, olasz ismertető szöveggel. Frey ekkor használta elsőként az írást a festészet keretein belül.


A hatvanas évek elején befogadta a tiltott absztrakciót, a franciás informel festészetet felfedező fiatal progresszív művészek társasága, a Zuglói Kör. A mostani kiállítás nagy újdonsága a korábban nem ismert, 1963-as Brief an Uschi ciklus, aminek merész, kalligrafikus írásgesztusait a németországi utazás inspirálta. Az 1963-as kádári konszolidációnak köszönhetően Frey ugyanis kijutott a vasfüggönyön túlra. A hazai elismertsége ekkor csak a progresszív absztrakt fiatalok legszűkebb körére korlátozódott.


A hangját megtaláló Frey 1967-ben rendezhetett először egyéni kiállítást Magyarországon (a félreeső rákosligeti kultúrházban), ahol az átmázolt, “kifehérített” gesztusokból álló, monokróm festészet felé mutató Rákosligeti képek sorozatát mutatta be. A hatvanas évek derekán – függetlenül a rákosligeti ciklustól – kiforrott egyéni stílusvilága, a keleti kalligráfia és a levél-jellegű írásbeliség által inspirált, sajátos absztrakt expresszionizmus.


Ezt a – maga által később – “változó tempójú gesztusfestészetnek” nevezett festői világot a több színrétegből felépített szürke felületek, a széles, energikus és expresszív ecsetkezelés, a kézírás-jellegű (többnyelvű) feliratok, a stencilezett betűk, a vandál falfirkák, a zodiákus jelek és az applikált fotók jellemezték. Karakterét nem a nyugati (vagy a Korniss Dezső-féle) kalligrafikus absztrakció eleganciája, hanem az art brut és az arte povera olcsó léceket, durva karcolatokat, nyers gesztusokat használó “vécéajtó esztétikája” adta meg. Folyamatos kísérőjük a nyers erotikus vágy és a legyőzhetetlen íráskényszer.


Az érett szkripturális absztrakt stílus nyelvén beszélő Freynek egyértelműen helye volt a neoavantgárd képzőművészet legfontosabb fórumán, az 1968-1969-es Iparterv-kiállításokon. Bemutatott műveinek egy része a pop arthoz is kapcsolódik – leginkább Rauschenberg “combine painting”-jeihez -, a gesztusfestészeti alapba “belekombinált” fehérnemű vagy női cipők révén. A Kombiné (3180) és a goethei sorokat idéző Alles Vergängliche ist nur ein Gleichnis a magyar pop art főműveinek is tekinthető.


A prágai tavasz vérbefojtása után Frey nem várta meg a progresszív művészek undergroundba vonulását, hanem 1970 nyarán emigrált Svájcba. “Nyugaton >szabadon< festeni, ez volt elejétől fogva a kívánságom” – emlékezett vissza később a megtalált szabadságra. Évekig megszállottan festett Zürichben, bár látványos sikereket nem ért el a svájci kortárs színtéren, inkább sofőrként dolgozott.


A kézírásos leveleket idéző korábbi képeinek stílusát fejlesztette tovább. A gyorsan, alla prima készített képeken megőrizte a fehér és fekete szintek kettőséből eredő sajátos, opálosan áttetsző, nedves hatású szürke tónust, miközben a még meg nem száradt felületbe ujjal vagy az ecset nyelével karcolta-törölte bele az írott betűket, különböző talált, alig olvasható szövegeket idézve meg.


Közben kísérletezett a konkrét költészet festészeti átültetésén, majd a számítógépes művészettel. Első programozáson alapuló munkái – amelyek a nemzetközi computer art egyik korai képviselőjévé avatják – véletlenszerűen kirajzolódó vonalakból (Sztochasztikus szuprematizmus), illetve számok és jelek algoritmus által leírt kódsoraiból álltak. Frey a rendszerváltás után visszalátogatott Magyarországra, és visszatért korábbi szkripturális festészetének továbbfejlesztéséhez. A hazai közönség csak hazaköltözése utána csodálkozott rá páratlan életművére, amit áthat a folyamatos íráskényszer, a szabad kifejezés és a kísérletezés parancsa.