Többszörös expozíció

Van egy kép – a Vas megyei levéltárban, Szombathelyen. Van egy nő, Horváth Erzsébet. Elég sokat tudunk róla: 1920-ban született Rábakeszthelyen, szüleinek neve Horváth Károly és Horváth Rozália. Középtermetű, arca hosszas, haja színe rézvörös. Szemei kékek, hiányzó foga nincs. Vallása római katolikus, foglalkozása napszámos. Elég keveset tudunk róla.

A holokausztról való tudásunkban, illetve a holokauszt emlékezetében kitüntetett szerepet játszik a fotó. A képek áthidalják az idő és tér szabta távolságot, kapcsot jelentenek a generációk közötti kommunikációban, és megkönnyítik a másod- vagy többed-generáció számára a múltbeli eseményekkel való azonosulást, az azokra való emlékezést.

Szerte a világon, könyvtárakban, levéltárakban és archívumokban közel kétmillió holokauszt-fotó rejlik, mégis csupán a töredékükről van ismeretünk. Eddig csak néhány kép vált a kollektív emlékezetünk részévé.

A magyarországi roma holokauszttal kapcsolatban azonban nem igazán forognak közkézen fényképek s a holokauszt képi kánonjának nem része az az egyébként elenyésző számú felvétel, amely a hazai roma holokauszt hiteles dokumentumának lenne tekinthető.

A kiállítás a roma holokauszt emlékezetét tematizálja a többed-generáció szemszögéből a fotó, pontosabban egy fotó és az annak közvetlen kontextusaként funkcionáló igazolvány segítségével. A kép magáért beszél – ám a beszéd felerősítésére, a fotó körüli diszkurzív tér kialakítására jelen esetben kortárs képzőművészeket és írókat, költőket kértünk fel.

1937. május 12-én bejegyeztetett egy okirat Szentgotthárdon. Rajta egy fekete-fehér kép, melyen Horváth Erzsébet áll, bal kezét csípőjén nyugtatja. A fotó az 59. számú cigányigazolványhoz tartozik.