A szentendrei Vajda Lajos Stúdió pincegalériájában megvalósuló kiállítás kapcsán a 𝓁𝓊𝓉𝓊𝓂 (Koleszár Stella és Metzing Eszter) eddigi művészeti kutatásukat folytatja: a kisgyermekkori szocializáció, az iskola mint másodlagos közeg, a gyerekközösségekben működő kirekesztő és abuzív mintázatok, valamint az egykori bántalmazás és izoláció felnőttkori feldolgozási lehetőségei foglalkoztatják őket. Mindez finom, metaforikus és poétikus módon jelenik meg az installációban.
A kiállítás címét Sylvia Plath Az üvegbura (The Bell Jar, 1963) című regényéből kölcsönözték. A másik fontos referenciapont az ártér kettős világa: a mélyben zajló bomlási és rothadási folyamatok, illetve a vízfelszínen születő új minőségek egymásra rétegződése. A lutum installációiban lágy és rideg, efemer és statikus anyagminőségek – vályog, homok, üveg, textil és papír – kerülnek egymás mellé.
Az oxigénhiányos állapot után újra kitáguló tüdő.
A kiállítás dramaturgiája részben archaikus történetekből és feminista meseolvasatokból táplálkozik, amelyekben a merülés, az eltévedés vagy a testi hiány motívuma olyan átmeneti állapotokat jelölnek, amelyből aztán új erőforrások képződhetnek, későbbi belső átalakulás lehetőségét hordozzák magukban.
Ebben kiemelt szerepe van a Vajda Lajos Stúdió pincegalériájának is. Az egykori raktárhelyiség boltíves, templomszerű tere és a Duna közelsége szervesen kapcsolódik a lutum mederalji, önvizsgáló installációs gondolkodásához.
***
– Koleszár Stella & Metzing Eszter
A „lutum” latin eredetű köznév, jelentése iszap, sár, agyag. A lutum továbbá egy művészeti duó formáció, Koleszár Stella és Metzing Eszter együttműködése. 2022 óta dolgoznak közösen (Iszapból és rothadásból született, ISBN galéria, Budapest) az egyéni iparművészeti és autonóm vizuális alkotói területet kombináló praxisuk mellett. Legutóbbi közös projektjük a grazi After Laughter csoportos kiállítás (2025) keretében bemutatott Fragile Sanity (Törékeny józanész) című installáció volt, amely jelen kiállításon is szerepel további, kifejezetten a Vajda Lajos Stúdió galériájába készült, friss darabokkal kiegészülve.
A két művész párbeszédbe állított munkáinak alapját a kollázselv következetes használata (eltérő anyagminőségek változatos, egyszerre konceptuális és szenzitív használta, mint például a vályog installációs környezetbe ágyazott eltérő technológiai megoldással készült üvegelemek, pamut, lakkbőr és papír); az archaikus, a mese és ennek pszichológiai vetületei iránti érdeklődés, fókuszáltan a női tapasztalatokra; illetve a közös fiatalkori szocializáció, a dél-dunántúli táj, a mohácsi Duna ártereinek tapasztalata adja.
A közös munkájukat még szorosabbra fonja, hogy jelenleg mindketten az aqb műteremház közösségének tagjai
Hangistallációval közreműködik Mákó Rozi.