Irányított víziók

2012. március 28. – április 19.
MegnyitóOpening: 2012. március 27. 19:00
MegnyitjaRemarks by: Szemerey Samu
Forma és funkció; épített környezet és szociális használhatósága – egy-egy hívószó, valamint a kiállítás kiindulópontjaként szolgáló fogalompár.

Működőképes-e egy kormányzati program mentén megvalósuló, új lakókörnyezetet érintő beruházás, amennyiben az építészeti, valamint társadalmi megfontolásokat félretolva elsősorban a pályáztatást felügyelő kormányzati ideológiának felel meg?

Az érintett egyén, illetve társadalmi csoport aktív alakítójaként vagy passzív elszenvedőjeként, kvázi könnyedén mozgatható bábuként szerepel e folyamatban?

A Demo Galériában rendezett kiállítás az építészet és emberi környezet között olykor fellépő finom tenziót helyezi fókuszába, amely olyan esetekben alakul ki, amikor az egyén/csoport/társadalom környezetében vagy életkörülményeiben bekövetkezett negatív változásokat a kormányzat egy felülről koordinált, felsőbb elvárásoknak megfelelő architekturális egység kialakításával igyekszik orvosolni – adott esetben új lakóparkok, városnegyedek megtervezésére majd megvalósítására ír ki pályázatot.

Létezhet-e olyan alternatív megoldás, amellyel visszavehető az adott folyamat feletti kontroll, eképpen az érintettekkel történő folyamatos egyeztetések mentén megvalósuló, tehát reális elvárásoknak megfelelő beavatkozás? Amennyiben hasonló helyzet alakulna ki, hol a határ az építészeti javaslatok és társadalmi képzelet között, egyáltalán működhet-e egy ilyen folyamat?

S abban az esetben, ha nem jön létre érdemleges kommunikáció a beavatkozást elrendelő és az érintett felek között, milyen lehetőségeink maradtak; csendben, figyelemmel követjük az eseményeket vagy egy alulról szerveződő mozgalom formájában igyekszünk hangsúlyt fektetni a fennálló helyzet problematikájára?

A kiállításon szereplő művek között találunk az (utópikus) építészeti javaslatokat finom iróniával kezelő grafikákat, fotográfiákat, továbbá egy lehetséges aktivista mozgalom képi dokumentációjára emlékeztető rajz-sorozatot és kapcsolódó installációt, valamint olyan munkákat, amelyek a forma és funkció kvázi szétesését dokumentálják.

Esettanulmányok a témában, avagy a kiállítás hivatalos kutatási blogja:
http://reflektopia.tumblr.com/