Az emlékeinkben feloldódnak a hétköznapi élmények, és kevésbé válnak maradandóvá azok a pillanatok, amelyek a mindennapok összetett helyzeteit a maguk valóságában visszatükröznék. Egy-egy jelenet a teljes feledés homályába vész, az így keletkező lyukakakat a képzeletünk megpróbálja kreált képekkel vagy érzésekkel kiegészíteni. Ezek a megmásított emlékek reflexszerűen jönnek létre a tudatunk bizonytalanságának az elfedésére.
A tudatalattink lyukakat kitöltő képességével csupán a véletlennek köszönhetően szembesülünk. Kizárólag akkor derülhet fény azok valós vagy fikciós eredetére, ha felidézzük őket, és megkérdőjelezzük hitelességüket. A kiszínezett részletek sokat elárulnak az elménk kreatív képzelőerejéről. Megfigyelhető egy ellentétes jelenség is: a véletlenül hangsúlyossá váló események. A mindennapokból kimakrózott momentumok önmagukban jelentéktelenek, pusztán a körülmények összefüggésében válnak dominánssá.
Nyíri Orsolya Az akarat erős, de a hús gyenge című kiállításán szereplő festményei dramaturgiáját a fikcióval átitatott valóság adja, a realitás és a szürrealitás szintézise, ahol látomásokba illő elemekkel összemosódnak a személyes illetve kollektív élmények. Olyan hétköznapokban ragadt szituációk ezek, amelyek pont felejthetőségükből fakadóan válnak ismerőssé, valamint a képzeletünk szülte illúziónk képei, amelyek a jó és a rossz gondolataink ütköztetéséből születnek.
A fejünkben játszódó morális vívódásaink és a háttérben zajló szokványos epizódok, karakterek rivaldafénybe állítása ez, ahol nem alakul ki a cselekmények alá-fölé rendeltsége, és a szerepek kölcsönös megosztásával demokratizálódik a figyelem. A képeket egyfajta derűben feloldott esztétikai posztmodern nihil hangulata járja át, a bizonytalanság és az önbizalomhiány között elterülő állapot, amellyel együtt az idő érzékelése megszűnik.
A képek szereplői nem törekszenek a kizökkent idő helyreállítására sokkalinkább megélik annak fluid légkörét, környezetét. Az így konstruált univerzum emlékeztet a rajzfilmek világára; ez a réteg igazából csak szimbólumként értelmezhető, a tartalmi mondanivalók fogyaszthatóvá tételéhez, hígításához elengedhetetlen. A valóság illúziója ez, egy álomszerű utazás, ahol megszűnik a realitás és egyezkedni kezdünk egy megalkotott világ lélektanáról illetve vizuálitásáról, egy pontosabb, képileg leíró világról, amelynek minden eleme élménnyé alakul át.